Az internetre költöztek a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásár kézművesei, online rendelhetünk tőlük

Írta:
Drive Me Baby

A Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár évtizedek óta a fővárosi adventi időszak fénypontja, amelyet évente közel nyolcszázezer látogató keres fel. Tavaly a Ryanair légitársaság a budapesti karácsonyi vásárt Európa legjobb ünnepi forgatagai közé választotta, idén azonban a járványhelyzet miatt a karácsonyi vásárokat nem tartják meg. A főváros turisztikai szervezete ezért rendhagyó online platformmal segíti a Magyar Kézműves Szövetség mestereit, iparművészeit és kézműveseit az ünnepek előtt.

Budapesti karácsony máshogy

A most elindult budapestikaracsony.hu fő célja a kialakult járványhelyzet alatt a hazai tárgyalkotó kultúra támogatása, a kézművesek és a vásárlóközönség összekapcsolása. A kezdeményezésben összesen hat kategóriában, közel ötven alkotó vesz részt.

 

„A hazai kézműves- és kreatívipar támogatása talán még soha nem volt ennyire fontos, mint most. Komolyan vesszük a koronavírus-járvány következtében kialakult problémákat, ezért a Budapesti karácsony kampányunk során arra kérjük a lakosságot, hogy hazai kézműves alkotóktól, iparművészektől válasszanak ajándékot az idei ünnepekre, ezzel is támogatva őket. Kis ajándék is nagy segítség kézműveseinknek” – emelte ki Faix Csaba, a Budapest Brand vezérigazgatója.

A Budapesti Karácsony weboldalon megismerhetjük magukat az alkotókat is. (Fotó: budapestikaracsony.hu)

A több mint két évtizede működő adventi vásáron többnyire a Magyar Kézműves Szövetség tagjai kínáltak egyedi alkotásokat a szakmai zsűri válogatása alapján. „Vásárlóink szeretnek találkozni velünk, és hazavinni egy kis emléket az otthonukba. Idén rendhagyó módon, főleg az online térben várjuk vevőinket, hogy megismerjék a hazai kézműves mesterségeket. Folyamatosan ötletajánlóval jelentkezünk a Magyar Kézműves Szövetség facebook oldalán is, hogy megismerjék a „nagy mesterségeket”, amely nem könnyen tanulható, apáról fiúra szállt örökség. Ne feledjék, a kézművesség az érték!” – emelte ki Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke.

A Vörösmarty téri Karácsonyi Vásárhoz hasonlóan a budapesti Szent István Bazilika előtt megrendezett AdventBazilika esemény is az online térbe kényszerült a járvány miatt. A szervezők hagyományos vásár helyett egy hónapon át tartó online kihívásokkal, kezdeményezésekkel várják az érdeklődőket.

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Apple CarPlay iOS 27 újdonságok: okosabb, látványosabb és végre sokkal kényelmesebb autós élmény

Az Apple hivatalosan bemutatta a következő nagy CarPlay-frissítést, amely az iOS 27 részeként érkezik, és…

2026. 06. 13.
  • Kipróbáltuk

Berlinben teszteltük a BYD Dolphin G DM-i-t

Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…

2026. 06. 12.
  • Utazás

Így nyaral a magyar: sokan túlköltekeznek a vakáció alatt

A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…

2026. 06. 12.
  • Autók

Utolsó pillanatban finomhangolták a céges elektromosautó-támogatási programot

A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…

2026. 06. 12.
  • Autóvilág

Hogyan találjuk meg a számunkra legjobb autóillatosítót?

Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…

2026. 06. 11.
  • Autók

Vezetés papucsban és fürdőruhában? Eszedbe ne jusson!

Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…

2026. 06. 11.