Nagy változások várnak a Volkswagen wolfsburgi gyárában dolgozókra, már ami az étkezési szokásaikat illeti. A megváltozott trendek miatt ugyanis a Volkswagen-gyár egyik menzáján augusztus végétől már nem lesz kapható a hagyományos currywurst, a németek ikonikus kolbásza. A nyári szünet után a kantinban kizárólag vegán, húsmentes ételeket fognak majd felszolgálni. Ezt se hagyd ki: Érkezik a Volkswagen Taigo, a divatos lifestlye crossover – Mutatjuk, miért fogod szeretni
A wolfsburgi gyár fő irodaépületének étkezdéjében a dolgozók kérésére térnek át a vegetáriánus és vegán konyhára, amely a vállalati működés fenntarthatóságához is hozzájárul, mert a kisebb húsfogyasztás kisebb környezeti terhelést is jelent. Halételek továbbra is lesznek az étlapon időnként, áll a cég közleményében. Nem újdonság a húsmentesség a cég történetében, ugyanis a Volkswagen egy másik gyárában, Hannoverben már kivezették a húst a menza kínálatából. Érdekesség, hogy a Volkswagen gasztromenedzsere – mert hogy a cégnek ilyenje is van – egy két Michelin-csillagos szakács, Nils Potthast. Tipp: Magyar zsenik, akik örökre megváltoztatták az autóipart
A következő oldalon megtudhatod, hogy statisztikailag, miért a kolbász a Volkswagen legkelendőbb terméke.
Oldal: 1 2
5 raktikus tipp, hogyan használhatod az őszi gyógynövényeket a mindennapokban – különösen női egészség, immunerősítés…
Az autó ablaktörlője az egyik leggyakrabban cserélendő alkatrész. Ennek ellenére kevesen tudják, mikor érdemes újat…
A magyar autósok kétharmada szinte a motorral együtt indít el valamilyen navigációs appot, igaz, az…
A Lexusnál a tökéletesség munkaköri követelmény. A legmagasabb elérhető szint a Takumi mester. Olykor 25–30…
Menő vagy ciki az AI által generált mém? Kinek küldhetünk hangüzenetet, és ki az, aki biztosan nem…
A példaképek nemcsak inspirálhatnak, hanem a továbbtanulással és pályaválasztással kapcsolatos döntéseinkre is hatással lehetnek. Egy…