A szürke autók között könnyű volt megtalálni – Volkswagen T-Roc R-Line teszt

Kanárisárgában, fekete tetővel érkezett hozzám a második generációs Volkswagen T-Roc. A 150 lóerős, 48 voltos mild hibrid benzinmotorral próbáltam. Kívülről a színe fogott meg, belül az egyszerűsége, vezetés közben pedig hamar kiderült, hogy a Sport módot gyakrabban fogom használni, mint gondoltam… A fogyasztástól viszont egy kicsit többet vártam, pontosabban kevesebbet.

A T-Roc 2014-ben, a Genfi Autószalonon még tanulmányautóként mutatkozott be. Három évvel később, 2017-ben már sorozatban gyártották a Volkswagen moduláris MQB platformjára épülő kompakt crossovert. A Tiguan alá érkező modellből idővel a márka egyik legkelendőbb SUV-ja lett Európában, világszerte pedig több mint kétmillió példány fogyott belőle. A Volkswagen 2025-ben mutatta be a második generációt, ebből próbáltam ki az 1.5 eTSI motorral és hétfokozatú DSG-vel szerelt R-Line-t.

Végre megint mernek színt választani

Mostanában az a benyomásom, hogy az autógyártók lassan kihúzzák a fejüket a homokból, és újra mernek hozzányúlni a színekhez. Ennek kifejezetten örülök. A tesztautó kanárisárgája a lakkfekete tetővel együtt rögtön megmutatta, mennyit tud változtatni ugyanazon a karosszérián egy jól eltalált színpárosítás.

Nálam mondjuk formára még mindig a 2017-es, első T-Roc a nyerő. A modellfrissítés szerintem kevésbé sikerült jól, ez a második generáció viszont ahhoz képest egész pofás lett.

Első pillantásra kicsit gömbölydednek láttam, de a csapott tetővonal és az apró, dinamikus részletek adnak neki annyi élt, amennyi ezt kompenzálja. A tesztelt R-Line 4373 milliméter hosszú, 1828 milliméter széles a tükrök nélkül, és 1573 milliméter magas.

Elöl a mátrix-LED fényszórókat vékony fénycsík köti össze, hátul pedig ugyanez a motívum fut végig a lámpák között. Induláskor fényjátékkal üdvözöl az autó.

A karosszérián itt-ott felbukkanó, újrarajzolt R emblémák az R-Line sportos felszereltséget jelzik. A hasonló jelölés miatt érdemes fejben tartani a különbséget. A 2026 novemberében bemutatott T-Roc R a különálló, 333 lóerős csúcsmodell, 4MOTION összkerékhajtással. Az általam vezetett R-Line 150 lóerős és elsőkerék-hajtású.

Hívjatok unalmasnak, de nekem ez a belső bejön

A tesztautóm beltere ízléses, egységes, és szerencsére nem próbál egyszerre negyvenféle színnel, anyaggal meg zongoralakkal variálni. Nekem pont az ilyen belsőben tűnnek fel az apró részletek. Például személyes kedvencem a finoman lyuggatott ajtókárpit lett, amelyen átsejlik az aktuálisan beállított háttérvilágítás.

Az autó hangulatát is a sajátomhoz tudtam igazítani. Ha atmoszféra árnyalatot váltottam, az ajtókon és a műszerfalon futó fény mellett az infotainment menüje, kiemelései és a digitális műszeregység színei is hozzá igazodtak. Ettől lett az egész sokkal összerakottabb, mint amikor egy utastérben egyszerűen csak más színre vált egy LED-csík.

Az infotainment kijelző egyébként 12,9 colos, a digitális műszeregység 10,25 colos. A menürendszer nálam stabilan működött, átláthatónak találtam, és aki ült mostanában Volkswagen-konszernes autóban, annak a logikája is ismerős lesz.

A középkonzolra került a motor indító- és leállítógombja, valamint egy többfunkciós, éintőkijezős tekerőgomb. Ezzel állíthatjuk a hangerőt, választhatunk vezetési módot vagy másik atmoszférát. A hangerőhöz különösen örültem a kézreeső helyre elhelyezett fizikai kezelőszervnek.

A csomagtartót tágasnak és jól pakolhatónak találtam. A 150 lóerős R-Line-hoz közölt adat 475 liter, lehajtott hátsó üléstámlákkal, tetőig pakolva pedig 1350 liter. Nekem a hétköznapok szempontjából az tetszett benne igazán, hogy az alaptere tényleg jól kihasználható.

Négy hengerből olykor kettő is elég

Az 1.5 eTSI egy négyhengeres turbós benzinmotor, 150 lóerővel és 250 Nm nyomatékkal. Ehhez társul a 48 voltos mild hibrid rendszer. A takarékosságért két, egymástól eltérő megoldás dolgozik benne, és szerintem pont ettől érdekes ez a hajtás.

Az egyik az ACTplus hengerlekapcsolás. Kis és közepes terhelésnél, megfelelő fordulatszám mellett a motorvezérlés megszüntetheti a 2-es és a 3-as henger üzemanyag-ellátását. A két középső dugattyú ilyenkor tovább mozog, de a hengereikben nincs égés. Az 1-es és a 4-es henger fedezi ugyanazt a kis hajtási igényt, így egyenként nagyobb terhelésen és kedvezőbb hatásfokkal dolgozhatnak. Amikor erősebben visszalépek a gázra, és több nyomatékot kérek, a két lekapcsolt henger azonnal visszaáll munkába.

A másik a rekuperáció. Lassításkor a szíjhajtású indítógenerátor a mozgási energia egy részét elektromos energiává alakítja, és visszatölti a kis lítiumion-akkumulátorba. A rendszer ebből az energiából rá tud segíteni a benzinmotorra elinduláskor, illetve támogatja a gyors újraindítást, miután az autó megfelelő körülmények között ( gyakorlatban például gázelvételkor) leállított motorral vitorlázott.

A gázpedál reakciója hétköznapi tempónál azonban jobban feltűnt, mint bármelyik takarékossági trükk. Normál és comfort beállításban nekem kissé lomhának érződött, főleg amikor elinduláskor határozottabban gyorsítottam volna. A teszt nagy részében ezért Sport módban használtam az autót. Így közvetlenebbnek éreztem a reakciót, és kevésbé kellett kivárnom, amíg megérkezik a nyomaték. A hétfokozatú, duplakuplungos DSG közben szépen tette a dolgát.

Nálam hét liternél állt meg az átlag

Őszintén szólva az eTSI fogyasztásától egy kicsit többet vártam. Vegyes használatban nálam nagyjából 7 l/100 km lett az átlag, miközben a Volkswagen a 150 lóerős 1.5 eTSI-re 5,6–6,0 l/100 km kombinált WLTP-értéket ad meg. Ugyan sokat mentem Sport módban, így a hét liter azt mutatja meg, hogy az én használatomban mit tudott az autó. Ettől még reméltem, hogy az átlaga közelebb marad a hat literhez.

Kanyarban magabiztos, a kilátás néha kompromisszumot követel

A kormányzást stabilnak éreztem, és a karosszéria sem billegett zavaróan. Tempósabb kanyarban is összeszedetten viselkedett, ami a kissé gömbölyded formáját és méreteit elnézve kellemes meglepetés volt.

A kilátással már vegyesebb volt a viszonyom. A magasra húzott műszerfal és a nagy külső tükrök miatt egy-egy kereszteződésből kikanyarodva többször is előre kellett hajolnom, hogy rendesen körülnézzek.

Parkoláskor viszont nagyon sokat segített a tesztautó Area View kamerarendszere. A tolatókép mellett a felülnézeti képen is láttam, mennyi hely maradt az autó körül. Szűk helyen ezt sokkal többre értékeltem, mint bármelyik üdvözlő fényjátékot.

No és a piszkos anyagiak?

Ha a 150 lóerős R-Line-t nézem, nagyjából 14 millió forint körüli ajánlatokkal is lehet találkozni, de vásárlás előtt én mindenképp megnézném az azonnal elvihető autókat. A Volkswagen hazai készletében a cikk írásakor 13,14 millió forintért is szerepelt ilyen R-Line. Ha a sportos felszereltség és a 150 lóerő nem feltétel, a T-Roc Perfect 1.5 eTSI DSG meghirdetett belépőára jelenleg 9 490 000 forint, a kisebb teljesítményű, 85 kW-os benzinessel.

Összességében azért tetszett a T-Roc, mert egy jól használható, egyszerűen megszokható benzines autó. A hajtás a háttérben hengereket kapcsol le, energiát nyer vissza, és amikor lehet, leállítja a motort. Nekem közben elég kiválasztanom a D-t és elindulnom. Tetszett benne, hogy megőrzött valamit az ésszerű, hétköznapokban jól használható benzinesekből. A fogyasztásból lefaragnék egy litert. A kanárisárgából egy árnyalatot sem.

Városi minimalizmus új szinten

A Fiat hivatalosan is elindította a Topolino értékesítését Magyarországon, ezzel egy új szereplőt hozva be a városi elektromos mobilitás világába. Az apró méretű, kifejezetten városi közlekedésre tervezett jármű egyetlen hajtáslánccal

Tovább olvasom »
Promóció

A szürke autók között könnyű volt megtalálni – Volkswagen T-Roc R-Line teszt