Volkswagen Arteon R-Line: Régóta szemeztem ezzel az elegáns-sportos szedánnal

Írta:
Zsuzsa

2017-ben jelent meg először az utakon a Volkswagen Arteon, és én már akkor felfigyeltem erre az elegáns, különleges vonalvezetésű modellre. Ám igencsak meglepődtem, amikor megláttam rajta a VW emblémát. Úgy éreztem, hogy az Arteon valahogy nem passzol a többi VW-modell közé. Kilóg közülük egyedi, lendületes, kissé előkelő stílusával. De épp ez volt a márka célja, amikor bő négy évvel ezelőtt a piacra dobta az Arteont: nyitni az elegánsabb, limuzin prémiumkategória felé. Ez pedig olyannyira sikerült nekik, hogy idén rátettek még egy lapáttal, és néhány apró újítással még stílusosabbá tették a modellt. TIPP: Fastback és Shooting Break – az új Arteon kétféle változatban lesz elérhető

Arteon R-Line: a sportos elegancia megtestesítője

Hozzánk egy R-Line felszereltségű, 2 literes dízel, 150 lóerős, TSI DSG automata váltós Volkswagen Arteon került, és bár a színével (Moon Stone, vagyis Holdkő sötétszürke) nem voltam elégedett, szinte minden más bejött nekem. Kimondottam szeretem az elegáns-sportos vonalat (nemcsak autókban, hanem öltözködésben is), ezért örültem, hogy nem az Elegance, hanem a sportos R-Line felszereltéget kapta a tesztautó. Erre utal például az itt-ott felbukkanó R-Line jelzés, az autó színével megegyező tükörház-fényezés, valamint az R-Line tervezésű első és hátsó lökhárítók. A sportautó érzetet kelti bennünk ugyanakkor a duplakipufogó és a keret nélküli ablakok, míg az elegáns vonalat erősítik az ablakok körül futó krómozott díszlécek.

Az R-Line tervezésű hátsó lökhárító a felfrissített modell egyik újdonsága
Keret nélküli ablak és az autó fényezésével megegyező tükörház az új Arteon egyik jellegzetessége

Ami azonban leginkább megragadja a tekintetet, az a Volkswagen Arteon formája és vonalvezetése. Oldalról nézve egy kissé csapott hátuljú, kupé-szerű szedánnak tűnik az autó. Méretéből adódóan (4,7 méter hosszú!) azonban egyáltalán nem kupéról van szó (ami ráadásul kétajtós szokott lenni), hanem inkább a limuzinok méreteihez közelít. Sportos limuzin, kupéra hajazó szedán – körülbelül így lehetne meghatározni az új Arteon formáját. TIPP: SUV, kombi, kupé, és a többiek: tudod, melyik mit jelent?

A 18 colos kerekek helyett kérhetünk 19 vagy 20 colosat is

És hogy mitől új most ez az Arteon? Ha a külső elemeket nézzük, akkor többek között az orr részen középen végigfutó LED-menetfénytől, ami erőt és eleganciát kölcsönöz a modellnek. De a hátsó lámpák kialakítása és dizájnja is a frissített változaton jelennek meg először. És ami szintén újdonság, hogy a benzines és dízel meghajtás mellett már plug-in hibrid verzióban is kérhető a Volkswagen szedán-limuzinja. Sőt, első- és összekerék meghajtással is elérhető az új Arteon, csak hogy még szélesebb legyen a paletta.

Az orr részen végig futó, a VW emblémát „átszelő” nappali menetfény még feltűnőbbé teszi a modellt

Mutatjuk az Arteon belsejét is, lapozz!

Oldal: 1 2 3

Zsuzsa

Friss

  • Autók

Az olaszok még mindig tudják, hogyan kell kitűnni – Fiat 600 Hybrid teszt

Az olasz design régóta közel áll hozzám, legyen szó divatról, lakberendezésről vagy éppen autókról. Szeretem…

2026. 09. 27.
  • Autók

Ford Fact Sunday: az autó, amelyre az egész világ felfigyelt

Ma 118 éve, 1908. szeptember 27-én elkészült az első Ford Model T. A Ford történetének…

2026. 09. 27.
  • Autóvilág

Leesik a telefonod vezetés közben? Inkább hagyd a fenébe!

Egy pillanat alatt veszélyes helyzetet teremthet, ha vezetés közben ösztönösen a leeső telefonod után kapsz.…

2026. 09. 26.
  • Autóvilág

A győri mérnökök keze munkája is benne van az új Audi Q9-ben

Az új Audi Q9 nem csak az Audi németországi fejlesztőközpontjaiban született: a nagyméretű SUV fejlesztésében…

2026. 09. 26.
  • Autók

Rövid menetpróbán a Geely E2 – kicsi, elektromos és meglepően érett

A Geely E2 már nem volt teljesen ismeretlen számunkra, korábban ugyanis - még a Sziget…

2026. 09. 25.
  • Trend

Longevity: a hosszú és teljes élet titkát kutatta a Bosch és a Richter, meglepő eredményekre jutottak

Sokan és régóta keresik a longevity, vagyis a hosszú és egészséges élet titkát. A magyarországi…

2026. 09. 25.