A vizuális memória fejlesztése már egészen kicsi kortól ajánlott, hiszen minél jobb készségekkel érkezik az iskolába a kicsi, annál könnyebb dolga lesz a tanulásban. Éppen ezért érdemes korán elkezdeni és időt fektetni a gyerek vizuális memóriájának fejlesztésére. Cikkünkben olyan készségfejlesztő játékos gyakorlatokat ajánlunk, amelyekkel mindenki számára élvezet lesz a tanulás.
A gyerekek kicsi koruktól kezdve utánzás segítségével tanulnak. A felnőttektől látott mintát másolják le és illesztik be a mindennapi játékba. Az óvodások ebben a korban többnyire tapasztalatok, cselekvések során tanulnak. Nem tudatosan, de megjegyzik a látott mozgásformákat és később képesek is felidézni azokat.
A nagycsoportos gyerekeknél ez magasabb szintre emelkedik, hiszen ők már tudatosan emlékeznek. Sőt, nem csupán mozgásformák, vagy cselekvések megjegyzésére képesek, hanem szavakat és képeket is meg tudnak jegyezni, ez pedig már az iskolaérettségről árulkodik.
Ennek a képességnek az olvasás és az írás területén van kiemelkedő szerepe, mert a vizuális emlékezet segítségével egy időben többféle képi információt is meg tudunk őrizni. Ez visszaköszön például a betűk tanulásánál, ahol emlékezni kell egy-egy betű pontos megformálására, illetve az ékezetek helyére. Ezen felül a vizuális memória segít például egy-egy olvasmány tartalmának a felidézésében is, ahol több képi információ megjegyzésére van szükség.
A következő oldalon vizuális memóra fejlesztő játékokat találsz.
Oldal: 1 2
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…