Ezekben a nehéz időkben minden felelősségteljes ember fokozottan ügyel a személyes higiéniájára. Pillanatnyilag a megnyugtatónál jóval kevesebbet tudunk a Covid-19 koronavírusról. Abban azonban egyetértenek a világ egészségügyi szakértői, hogy a védekezés első lépcsője a személyes higiénia. Azaz a rendszeres és alapos tisztálkodás. Azonban jelenlegi tudásunk szerint rézfelületen akár négy órán át, kartonpapíron akár egy teljes napot, műanyag vagy nemesacél felületen pedig akár három napon át is fertőzőképes marad a koronavírus. Hiába mosunk tehát kezet napjában többször, azokat a felületeket is rendszeresen fertőtleníteni kell, amelyeket megérintünk. Így például a konyhapultot, asztalt, ajtókilincset, kulcsot, fürdőszobai szerelvényeket, telefonokat. Az autónkat is érdemes megtisztítani a kórokozóktól, hiszen miután közösségben jártunk, az autó az első személyes tárgy, amivel érintkezünk, és az utolsó, mielőtt hazatérünk. Előző cikkünkben bemutattuk, hogy az autó mely részeire kell figyelmet fordítani otthoni fertőtlenítéskor. Most pedig a Toyota Nagy-Britanniai képviselete segítségével mutatjuk be az alapos autófertőtlenítés legfontosabb pontjait. Videó a cikk végén!
A cikk a következő oldalon folytatódik.
A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…
Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…
Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…
A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…
Sportautós hangulat, Porsche-logók és elektromos rásegítés: a WonderFold és a Porsche közös babakocsikocsija azoknak készült,…
Változatos színeivel és hűvösebb napjaival az ősz sokak kedvenc időszaka az évben. Az évszak azonban…