Vezetés közben enni? Vigyázz, mert büntetés lehet a vége!

Írta:
Drive Me Baby

Van, ahol már büntetést von maga után a volán mögötti étkezés

Természetesen nem ez az egy eset vezetett a német KRESZ (StVO) megfelelő módosításához, hanem sokkal inkább egy másik, immár hatósági kezdeményezés. A sebességtúllépések során készített képfelvételek központi feldolgozó helyén (németül: Bußgeldstelle) ugyanis azt észlelték, hogy a gyorshajtó sofőrökön belül nem csekély azoknak a száma, akiknek a kezében vezetés közben hamburger, szendvics, pizza szelet, vagy más ennivaló van. És az ételt ráadásul nem csak a kezükben tartják, hanem étkeznek is. A jelenség olyan méreteket öltött, hogy a nyilvánvaló veszélyek miatt a hatósági szakemberek kezdeményezéssel éltek a szövetségi kormány felé. Azt javasolták, hogy a vezetés közbeni étkezés legyen nevesített, önálló közlekedési szabályszegés. A szövetségi kormány el is fogadta a törvényjavaslatot. Ennek értelmében tavaly április 01-től 15 eurós bírsággal fenyegetik azokat a sofőröket, akik vezetés közben étkeznek. Ha leállításos ellenőrzés során érik őket tetten, és a sofőr elismeri a szabályszegést, akkor a bírság összege 10 euróra csökken. Ez az összeg természetesen jelzésértékű, hiszen a 10-15 euró megfizetése senkinek az életét nem befolyásolja, s nem csökkenti le a család életszínvonalát. Mégis a szabályozás létének fontos közlekedésbiztonsági üzenete van, amit a német autósok többsége elfogad és magáénak vall. A külföldi turistákról, valamint a tranzit forgalomban résztvevőkről ugyanakkor ez már kisebb arányban mondható el.

A közlekedésbiztonságra is komoly befolyással van, ha vezetés közben eszünk; fotó: Freepik/jcomp

Mi van azzal, aki iszik?

És ami még érdekes: a tilalom és a pénzbüntetés kizárólag a vezetés közben étkezőkre terjed ki. Aki italt fogyaszt, arra nem. A vezetés közbeni italfogyasztás tehát továbbra is legális cselekedet maradt. Éppen ezért a DVR azt ajánlja, hogy aki megéhezik, vagy hosszabb útra megy, szendvics helyett inkább magas kalóriatartalmú italt tartson magánál. De a legbiztosabb megoldás: a sofőr álljon meg egy parkolóban, ott fogyassza el a szendvicsét. Csak ezt követően induljon tovább, amikor figyelmét teljes egészében ismét az útra, a közúti forgalomra tudja fordítani. A parkolóhelyen történő megálláskor nem csak az étkezés történik biztonságos keretek között, hanem eközben a sofőr is pihen, kikapcsolódik, ami legalább olyan fontos közlekedésbiztonsági tényező. Mert a jó sofőr egyik tulajdonsága, hogy csökkenti azokat a rizikó tényezőket, melyek vezetés közben előfordulhatnak. Mindenkor!

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.
  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.
  • Autók

Louis Vuitton utazóládákkal és monogramos részletekkel hódít a Porsche 911

Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…

2026. 11. 02.
  • Autóvilág

Őszi óraátállítás: sötétben a megszokott út is veszélyesebb lehet

Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…

2026. 11. 02.
  • Autók

A Forma–1 világa egy fényképezőgépben: különleges Leica-modell érkezett

A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…

2026. 11. 01.
  • Hírek

20 millió eurót fordít a fiatalok mentális jóllétének támogatására a Rituals

A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…

2026. 11. 01.