Irány a Városliget! Ingyenes futóprogram pünkösdkor és gyereknapon

Írta:
Kámány Andrea

Igazi családi kikapcsolódást kínál a megújuló Városliget. A vállalkozó szellemű felnőtteket és gyerekeket kéthétvégés futókihívással és online gyereknappal várják a szervezők.

Kikapcsolódás és gyereknap a megújult Városligetben

A Liget Budapest Projekt és a RUNaway szervezésében megvalósuló futókihívás a pünkösdi hosszú hétvégén indul és egészen gyereknapig teljesíthető. A vállalkozó kedvű családok két lehetőség közül választhatnak: teljesíthetik a 3 kilométeres Liget Családi Kört, vagy indulhatnak a 7 kilométeres Sport Körön. Mind a két esetben ingyenes a nevezés, és a legjobban teljesítők ajándékban részesülnek. Ahhoz azonban, hogy mindenképpen rajthoz állhassatok, előzetes regisztráció szükséges, amelyet ide kattintva tehettek meg.

A megfáradt felnőtteknek nem kell aggódni, hogy nem tudják majd lefoglalni a gyerekeket, hiszen május utolsó hétvégéjén Gryllus Vilmos és a Kaláka szórakoztatja a kicsiket. Az éneklés mellett pedig interaktív zenés foglalkozások, jógakaland, ringató, és számos egyéb interaktív program vár mindenkit. Érdemes mindenképpen felkeresni a virtuális tér adta lehetőséget, hiszen saját műsorral készül Bíró Eszter, Pokorny Lia és Varró Dániel is. A Liget Budapest Projekt szervezésében megvalósuló program a regisztrációt követően mindenki számára ingyenes. A május 28. és 30. közötti eseményre a Gyerekliget Facebook csoportján keresztül lehet jelentkezni.

Tökéletes kikapcsolódás a Városliget Nagyjátszótere (fotó: wikimedia)

A Városliget mára Budapest első számú gyermekparadicsomává vált, ugyanis a Nagyjátszótér megnyitása óta majdnem félmillióan látogattak el és szórakoztak a megújult helyszínen. A játszótér nem csupán a fizikai aktivitásra vágyókat mulattatja, hanem igazi kikapcsolódást nyújt a videójátékokkal és egyéb beltéri, üléshez kötött tevékenységek kedvelőinek is.

További izgalmas programokat is találsz, ha elolvasod korábbi cikkeinket:

(Forrás: MTI)

Kámány Andrea

Friss

  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.