Varázslatos kürthangok a Zeneakadémián

Írta:
Zsuzsa

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Richard Strauss–Brahms-estjének első két számát láthatatlan, ám annál jobban hallható kapocs köti össze: a program középpontjában álló versenymű főszereplője a romantikusok által kedvelt rézfúvós, az erdők, vadászatok, lovagi tornák hangulatát idéző kürt, de ugyanez a hangszer játssza a koncertet bevezető szimfonikus költemény mámoros főtémáját is. A koncert német szólistája korunk egyik legjobbja, a karmester a hazai középgeneráció jeles képviselője

Az 1884-ben keletkezett Don Juan a 24 éves Richard Strauss második szimfonikus
költeménye. Alapja Nikolaus Lenau verses drámatöredéke, mely a tragikus vég felől szemléli a lovag alakját, a hallgatóban a zenemű után mégis az életörömittas főtéma emléke visszhangzik. Strauss fiatalkori kürtversenyének – és életműve összes kürtszólamának – inspirálója édesapja, Franz Strauss, korának vezető kürtművésze, a Bajor Udvari Opera szólistája és a Müncheni Királyi Zeneakadémia tanára volt. Brahms a beethoveni előkép nyomasztó terhével viaskodva, több mint húsz évi előkészület után 1876-ban fejezi be I. szimfóniáját, ezt azonban már a következő évben, 1877-ben követi a II. Ha az I. szimfóniát Beethoven IX.-jéhez, ezt a VI. (Pastorale) szimfóniához szokták hasonlítani, hiszen Brahms D-dúr művéből is a Természet szól hozzánk, s a zene hangja csupa energia, derű és életigenlés.

Dohr Stefan kürtművész

Stefan Dohr a világ egyik legjobb kürtöse, Bayreuth, Nizza és a Deutsches Symphonie- Orchester Berlin után jelenleg a Berlini Filharmonikusok szólistája. Az 51 éves Kesselyák Gergely, a Budapesti Zeneakadémia egykori neveltje egyaránt otthonos a zenés színpadi és koncertműfajokban, régóta kötik szoros szálak a Magyar Állami Operaházhoz és a MÁV Szimfonikus Zenekarhoz.

2023. március 10. péntek 19.30, Budapest – Zeneakadémia

Richard Strauss: Don Juan, op. 20
Richard Strauss: I.(Esz-dúr) kürtverseny, op. 11
***
Johannes Brahms: II. szimfónia (D-dúr), op. 73
Stefan Dohr kürt
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Kesselyák Gergely

Zsuzsa

Friss

  • Autók

Megérkezett Magyarországra az elektromos Mercedes-Benz GLC: már rendelhető a GLC 250 electric és a GLC 300 4MATIC electric

Tovább bővül az elektromos Mercedes-Benz GLC kínálata, hiszen Magyarországon mostantól a Mercedes-Benz GLC 250 electric…

2026. 06. 11.
  • Autók

Rövid pihenő után újra rajthoz állt a brutális BMW M4 GT3 – győzelemmel tért vissza a Gamota Racing a Slovakia Ringen

Rövid pihenő után újra rajthoz állt a brutális BMW M4 GT3, és nem is akárhogyan…

2026. 06. 10.
  • Aktuális

A nyár slágerei: ehető növények, mini dzsungel és wellness élmény a teraszon

A terasz és a kert a nyári napok egyik központi helyszíne: akár szabadtéri nappaliként, mini…

2026. 06. 10.
  • Autók

Kia PV5 Passenger: megérkeztek a 6 és 7 üléses elektromos családi és shuttle modellek

A Kia a PV5 Passenger új, 6 és 7 üléses változataival tovább bővíti Platform Beyond…

2026. 06. 10.
  • Autók

Audi Nuvolari GT3? A négykarikások új hiperautója már most felkavarta a versenysport állóvizét

Egy fotó, ami beindította a találgatásokat Az Audi nem aprózta el az új Nuvolari bemutatását.…

2026. 06. 09.
  • Hírek

Márquez visszatért a trónra: kaotikus Magyar Nagydíj után századik győzelem a MotoGP-ben

Dupla győzelem és dominancia a magyar hétvégén A Ducati 33 éves klasszisa 266 napnyi szünet…

2026. 06. 08.