Toyota Hilux Dakary Rally
A csapatok január 3-án indulnak Dzsiddából

A Fernando Alonso által is letesztelt új Hilux november végén érkezik meg a magyarországi márkakereskedésekbe. Az ikonikus pickup legújabb generációja ugyanakkor már januárban megméreti magát a világ legkeményebb terep versenyén, ez nem más, mint a Dakar Rally. A Hilux előző generációja 2019-ben elhozta az első helyet a Dakaron, 2020-ban pedig ezüstérmet szerzett. A Toyota nem titkolt célja hogy az új Hilux ismét a dobogó legfelső fokán álljon.

Íme, a csapat és az új Hilux!

A TOYOTA GAZOO Racing négy csapatot indít a 2021-es Dakar Rallyn. A gyári csapat a következő egységekből áll fel: Nasser Al-Attiyah és navigátora, Mathieu Baumel; Giniel de Villiers és navigátora, Alex Haro; az újonc Henk Lategan és navigátora, Brett Cummings; valamint Shameer Variawa és navigátora, Dennis Murphy.

A csapat a Toyota Hilux legújabb változatával fog versenyezni, amit a csapat főhadiszállásán fejlesztettek ki. A jelenlegi autó alapjául a versenyeken már bizonyított, 2018-ban bemutatott Hilux szolgál. Jellemzői a középmotor, a független hátsó felfüggesztés és az összkerékhajtás. Az autón az évek során fontos fejlesztéseket hajtottak végre, a Dakar Rallyn elért eredményei pedig jól példázzák a Hiluxra jellemző megbízhatóságot és robusztusságot. Az autó megjelenésének évében, 2018-ban második és harmadik helyet ért el a csapat. Ezt 2019-ben abszolút győzelem, 2020-ban pedig második hely követett. 2021-re az autó alapvető felépítése és méretei nem változtak, de a futóművön és a V8-as motoron végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően az új Hilux ütőképesebb és strapabíróbb, mint valaha.

új Hilux Dakar
Az autó alapvető felépítése és méretei nem változtak

A 2021-es Toyota Hilux versenygép legfőbb változása a karosszéria formája, mely a jelenlegi széria Toyota Hilux alakját idézi. A sorozatgyártású autót látványos, új orrkiképzés és erős 2,8 literes motor jellemzik. Emellett pedig javultak a menetteljesítményei szilárd burkolatú úton és terepen is, kényelmesebb lett, felszereltsége gazdagabb, és a modellpaletta is szélesebb. A 2020-as új Hilux elejét teljesen áttervezték. A merész, háromdimenziós hatású hűtőrács és a lökhárító látványosan kihangsúlyozzák a pickup erőteljes kiállását, miközben kiemelik robusztus, minden terepet maga alá gyűrő jellegét.

A 2021-es rally helyszíne Szaúd-Arábia lesz

A csapatok január 3-án indulnak Dzsiddából. A 2021-es útvonalat a tavalyihoz hasonló terepen jelölik ki, de a rendezők megígérték, hogy új szakaszokat is beiktatnak majd, hogy még izgalmasabbá tegyék a versenyt. A hagyományos pihenőnap január 9-én, Hail városában lesz. Innen az útvonal visszafordul Dzsidda felé, ahová január 15-én érkeznek meg a versenyzők. A 2021-es útvonalban két olyan szakasz is lesz, melynek rajtja és célja is ugyanott van, valamint lesz megint maratoni szakasz, ahol a versenyzők éjszaka nem térhetnek vissza szervizelni és bivakba.

hilux rally
Az ikonikus pickup legújabb generációja hamarosan bemutatkozik

2021-ben új, digitális itinert vezetnek be, ami csak közvetlenül a szakaszok előtt fogja megjeleníteni az útvonalat. Ezt a rendszert már a 2020-as Dakar Rally bizonyos szakaszain is kipróbálták, de mostantól ez lesz az alap. Az új formátum még kiszámíthatatlanabbá teszi a versenyt, másrészt viszont könnyebbé válik a versenybírók számára az adminisztráció és az ellenőrzés.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •