downtown abbey 2
Mr. Carson és a híres kastély; fotó: Jaap Buitendijk

Óriási népszerűségnek örvendenek a turisták körében azok a helyszínek, ahol kedvenc filmjeik forogtak. Gondoljunk csak arra a házra, ahol a Szex és New York főszereplője, Carrie Bradshaw lakott, és ami szinte zarándokhellyé vált. De sokan érkeznek Máltára is, hogy ugyanott pózolhassanak, ahol egykor a Trónok harcai vagy a Trója jelenteit vették fel. Az utóbbi években annyi film forgott idehaza is, hogy el sem kell mozdulnunk Budapestről, ha látni akarjuk, hol vették fel például az Evita vagy a Kémjátszma egyes jeleneteit. Most pedig a Downtown Abbey helyszíneit járhatjuk be – amióta a mozifilmet is világszerte bemutatták, még inkább megélénkült az érdeklődés a filmben látható tájak és kastélyok iránt.

A Downtown Abbey helyszínei közül a híres kastély a legnépszerűbb

A sorozat és a film rajongói tudják, hogy az igazi Downton Abbey-t a Highclere-kastélyban forgatták, amely a 19. század közepén épült Berkshire-ben, Londontól 60 mérföldnyire nyugatra. Naponta rajongók ezrei keresik fel az ikonikus épületkomplexumot, amelyben a film kapcsán vezetett túrákat is tartanak, nagyjából 50 ezer forintért vehetünk részt egy ilyenen. A kastélyban még most is ott lakik annak valódi tulajdonosa, és minden úgy van, ahogy a filmben látható.

downtown abbey helyszinei highclere
125 fontért vezetett túrán mutatják meg, hol forogtak a Downtown Abbey jelenetei; fotó: Pixabay/leefenn-tripp

Egy másik kastély is a kedvencek között

A másik forgatási helyszín az Oxfordshire-i Bampton, amelynek tárgyi gyűjteménye szintén turisztikai vonzerő lett. Tele van ugyanis eredeti forgatási kellékekkel. A Swan Inn nevű kocsma az egyik legromantikusabb cselekménynek adott otthont a forgatókönyv szerint, ide is sokan érkeznek egy-egy fotó kedvéért. Alnwick szintén szerepel a Downtown Abbey-ben, az itteni kastélyt már többször láthattuk a Harry Potter-filmekben is. Ezeken kívül Moors vasútállomását is felkereshetjük, itt forgatták a Downtown Abbey film nyitójelenetét. Lacock, az eredeti állapotában megőrzött 18. századi falu szintén a film egyik legemlékezetesebb jelenetének a helyszíne, ahova érdemes ellátogatni.

Alnwick, ahol turisták ezrei vágynak egy kis Downtown Abbey érzésre; fotó: Pixabay/nickfrom

Hasonlóan kultikus hely Liverpool legismertebb parkja is, amelyről a The Beatles a Strawberry Fields Forever című slágerben énekelt, és amely hosszú évek után újra kitárta kapuit a látogatók előtt.

Forrás: Turizmus.com

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •