Utazási szokások: kisállatot, vibrátort, műfogsort hagyunk a szálláson

Írta:
Drive Me Baby

Ha nyaralásról van szó, a magyar vendég rongál és hanyag – legalábbis ez derül ki egy szállásközvetítő friss felmérésből, amelyet utazási szokások témában készítettek. A szállásadók kétharmadánál történt már akár extrém káreset, a vendégek pedig olykor egészen meglepő dolgokat is ottfelejtenek a szálláson.

Utazásik szokások: a rongálók lapítanak

Ami a káreseteket illeti, a szállásadók leggyakrabban a konyhai felszerelések (65%), a textíliák (51%) és a berendezés (45%) sérüléséről számolnak be, kétharmaduknál történt már káresemény. A szándékosság természetesen nem minden esetben feltételezhető, hiszen egy pohár eltörése vagy egy ital kiborítása bárkivel megtörténhet. Azonban vannak olyan példák is, mint a nyílászáró megrongálása, ahol nem kizárható, hogy direkt követték el. Kirívó esetekből sincs hiány: van, ahol a szekrénybe beépített széfet próbálta meg valaki kibontani, de előfordult, hogy a kerti bútort a szállásadó a szomszédos patakban találta meg. A rongálók kétharmada lapít, tettükről nem vallanak színt távozáskor.

Amikor a vibrátort a takarító találja meg

A károk mellett gyakran ottfelejtett holmik fogadják a takarítókat. A gondatlan tulajdonosok leggyakrabban ruhaneműikről (70%), szépségápolási termékeikről (64%) és műszaki cikkeikről (31%) feledkeznek meg. De műfogsort, vibrátort és dobfelszerelést is találtak már a szobalányok. Előkerült már préselt növény, húsvágó bárd, bőr duda és 20 garnitúra fürdőruha is. Jóval kevesebb esetben maradnak ott kulcsok, iratok vagy épp a pénztárca. Ugyanakkor minden ötödik széffel rendelkező szálláshelyen maradt már a zárható szekrényben fontos holmi: laptop, arany ékszer, karóra vagy luxusmárkás napszemüveg. A legmeghökkentőbb viszont, hogy a távozó vendégek között volt, aki a kisállatáról, más pedig a hozzátartozójáról feledkezett meg.

A takarítók és a szobalányok olykor egészen meglepő dolgokra bukkannak takarítás közben; fotó: Pexels/rawpixels.com

Az elhagyott holmi valóban elveszett?

A talált tárgyakat jellemzően egy évig vagy akár tovább is megőrzik. Az utazási szokások témában végzett felmérés szerint a szétszórt vendégek fele az észlelést követően kéri a szállásadót, hogy postázza el részére a holmit, és csak tízből egy tér vissza érte. Olyanok is akadnak, akik jelzik ugyan, hogy visszamennek, de valójában sosem érkeznek meg. Előfordul, hogy olyan elhagyott dolog miatt reklamál a vendég, ami valójában sosem létezett. Ilyenkor általában árengedményt vagy ingyen szolgáltatást várnának vigaszdíjként.

Ha a magyarok utazási szokásairól van szó, sokszor felmerül, hogy belföldön vagy külföldön nyaralnak szívesebben hazánk fiai. A sláger még mindig a Balaton, nemrég pedig az is kiderült, hogy itthon pihenni vajon olcsóbb mulatság-e, mintha külföldön töltenénk a szabadságunkat.

Forrás: Szállás.hu

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Dögös, elegáns és meglepően praktikus elektromos – Audi A6 e-tron Sportback teszt

Sok elektromos autóban ültem már, és az elmúlt években több modellt is volt alkalmam hosszabban…

2026. 10. 11.
  • Autóvilág

F-35B vadászgép egy Ferrari ellen: különleges gyorsulási versenyre készülnek Olaszországban

Egy Ferrari SF90 és egy F-35B vadászgép áll rajthoz egymás mellett egy olasz katonai repülőtér…

2026. 10. 11.
  • Autók

BMW iX4: a Neue Klasse technológiája találkozik a kupé-SUV-k régi trükkjével

A BMW nem engedi kihalni a kupés tetővonalú szabadidő-autókat, még akkor sem, ha a recept…

2026. 10. 10.
  • Autóvilág

Ha a Porsche babakocsit tervez, abból nem hétköznapi családi járgány lesz

Sportautós hangulat, Porsche-logók és elektromos rásegítés: a WonderFold és a Porsche közös babakocsikocsija azoknak készült,…

2026. 10. 10.
  • DMB Kisokos

Őszi utakra hangolva: mire figyeljünk, amikor a hidegebb hónapokban autóba ülünk?

Változatos színeivel és hűvösebb napjaival az ősz sokak kedvenc időszaka az évben. Az évszak azonban…

2026. 10. 09.
  • Autók

Mate Rimac szerint rossz irányba száguld Európa: nem nagyobb kijelző kell, hanem valódi luxus

Az európai autóipar komoly kihívásokkal küzd, miközben a kínai gyártók egyre gyorsabban zárkóznak fel, sőt…

2026. 10. 08.