Bizakodás és óvatosság jellemzi a járvány utáni repülős utazási kedvet

Írta:
Drive Me Baby

A koronavírus-járvány az élet számos területén változást hozott, de talán leginkább az utazást és a légi közlekedést alakítja át. Egészségügyi intézkedések, korlátozások és megújult szabályok jellemzik jelenleg a nemzetközi utazásokat. De vajon mikor áll helyre a világ, mikor lehet ismét szabadon utazni? A Repjegy.hu találgatás helyett egyenesen az utasokat kérdezte meg motivációikról és terveikről. A kérdőívre adott válaszok várakozásokon felüli pozitív eredményeket hozott, amiből kiderült, hogy az utazási kedv nem csökkent jelentősen.

Sokan még idén bepótolnák az elmaradt utazásukat

A nemzetközi utasforgalom is készül a koronavírus-járvány utáni újranyitásra (Fotó: Canva)

A válaszadókat, attól függően, hogy voltak-e a koronavírus-járvány miatt meghiúsult utazási terveik 2020-ra vagy sem, két csoportra osztották. Hiszen az az utazó, akinek le kellett mondania az útját, feltételezhetően nagyobb eséllyel tervez még idénre utazást, mint az, aki a járvány előtt sem tervezett.

Az első csoport szerint – akiknek a 2020-ra betervezett utazását a járvány és utazási korlátozások miatt kellett lemondani, vagy az utazás emiatt hiúsult meg – 49% válaszolta, hogy mindenképp be szeretné pótolni. További 36% tartja elképzelhetőnek, hogy még idén lesz lehetősége megvalósítani az eltervezett utat. 14% pedig nem lát valós esélyt az idei pótlásra.

Azok akiknek volt betervezett utazásuk nagyobb eséllyel tervezik az pótolni az elmard utat (Forrás: Repjegy.hu)

A második csoportnál – akik alapvetően nem is terveztek utat a járvány előtt – érthető módon mérsékeltebb az utazási kedv. A válaszadóknak csak 14%-a nyilatkozott úgy, hogy biztosan tervez idénre utazást, 33% elképzelhetőnek tartja, míg 51% szerint nem valószínű, hogy idén még utazik.

A következő oldalon mutatjuk, hogy változott az utazás és utazási kedv a koronavírus után.

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.