Új Opel Corsa: 3 nő tesztelte, majd elmondta a véleményét

Írta:
Zsuzsa

Különleges teszten esett át az új Opel Corsa. Egy 100 lóerős, 1.2-es benzines, 6 fokozatú kézi váltós modellt három, különböző élethelyzetben lévő nő próbált ki, és vezetett több napon keresztül. Abban mind a hárman megegyeztek, hogy nagyon jól gyorsul és jól vezethető az új Corsa, ugyanakkor mindegyikőjüknek más-más szempontok voltak fontosak.

Adél (20), egyetemi hallgató: „Imádtam a kormányfűtést!”

– Ebben a néhány napban, amíg nálam volt az új Opel Corsa, ezzel jártam az egyetemre, edzésre, és egy este buliba is a Corsával mentem. Természetesen ekkor nem ittam alkoholt. Az évfolyamtársaimnak és a barátnőimnek is nagyon tetszett az autó, azt mondták rá, hogy nem lehet nem észrevenni. Feltűnő, sportos a megjelenése, és külön tetszett nekik, hogy sötét színvilágú a beltere. Ez szerintem is nagyon trendi.

– Jól gyorsult, könnyen lehetett kormányozni. Imádtam, hogy van kormányfűtése, az egyik hidegebb őszi reggelen pedig a fűtést is bekapcsoltam, és gyorsan meleg lett a kocsiban. Tetszett a vezetőülés masszázsfunkciója, és hogy elektromosan tudtam állítani az ülés pozícióját. Jól szólt benne a rádió, egyszer egészen 30-ig feltekertem a hangerőt. Na, az volt az igazi! Persze, ilyen hangos zene mellett sosem vezetek, csak ki akartam próbálni, hogy mire képesek az új Opel Corsa hangszórói.

Corsa, Edition, GS-Line és Elegance felszereltség közül választhatunk

– Több olyan funkció is volt az autóban, amivel eddig még nem találkoztam. A sávtartó asszisztens például meglepett először, hogy visszahúzott a sávomba, de végül megbarátkoztam vele. Nagy kedvencem lett a tolatókamera, csak ezt figyeltem tolatáskor, nem néztem hátra sem, és a tükröket sem használtam. Az is nagyon tetszett, hogy az indításhoz nincs szükség a slusszkulcsra, hanem elég megnyomni a Start/Stop gombot. És ugyanígy a kézifék is gombbal működött. Sőt, nem kellett arra sem figyelnem, hogy induláskor kiengedjem, mert az autó magától kiengedte a kéziféket, ahogy elindultam.

– Érdekes volt, hogy ahogy rátettem a telefonomat az USB töltőre, máris összekapcsolódott az autóval. Épp hívott az anyukám, és furcsa volt, hogy egyből ki van hangosítva a hívás, pedig semmit sem csináltam. A hangvezérlést is kipróbáltam, bemondtam, hogy „Hey Siri, hívd fel a barátomat!”, és máris hívta.

Az új Corsa 1.2 benzines és 1.5. dízel motorral érhető el, sőt teljesen elektromos hajtással is kapható!

– A színe nekem annyira nem jött be, én inkább a visszafogottabb, egyszerűbb árnyalatokat szeretem. Mint amilyen például a fehér vagy a bézs. De az tetszett, hogy a tető fekete, attól vagányabb, sportosabb lett az új Opel Corsa, mintha egy kis kabrió lenne.

Lapozz, és tudd meg, hogy mit gondol a Corsásról a kisgyerekes Ági.

Oldal: 1 2 3

Zsuzsa

Friss

  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.
  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.
  • Autók

Louis Vuitton utazóládákkal és monogramos részletekkel hódít a Porsche 911

Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…

2026. 11. 02.
  • Autóvilág

Őszi óraátállítás: sötétben a megszokott út is veszélyesebb lehet

Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…

2026. 11. 02.