Új Opel Corsa: 3 nő tesztelte, majd elmondta a véleményét

Írta:
Zsuzsa

Ági (35), PR-szakértő: „A kisfiam élvezte a Corsában az utazást”

– Egy közel húsz éves Renault Lagunát vezetek évek óta, azelőtt egy Megane-om volt, és néha beülök egy Peugeot 407 SW-be. A nagy autókhoz vagyok szokva, kisebbet talán még nem is vezettem. Mind az autók életkora, mind a nagysága indokolja, hogy az új Opel Corsa esetében nálam nagyon nagy a kontraszt. Éppen ezért ami nekem új és menő volt a Corsában, az valószínűleg már minden újabb autóban megtalálható.

Az új Corsa kérhető még például kék, piros, fehér színben is

– Nagyon-nagyon könnyű volt kormányozni és emiatt könnyen lehetett vezetni is. A kényelmi funkciókat nagyon megszerettem, például a parkolás segítőt, illetve azt, hogy beülök és minden azonnal beállítódik (légkondi, világítás). Az ülésmasszázs nekem nem jött be, de az, hogy gombnyomásra állítható az ülés pozíciója, illetve hogy elektronikusan állíthatók a tükrök, az nagyon klassz. Szintén új volt nekem, hogy pirosnál leáll az autó (AutoStop funkció – a szerk.). Bár ez kényelmes lehet, de az én vezetési stílusomhoz nem nagyon passzol, ennek ellenére gyorsan hozzászoktam.

A 309 literes csomagtér mérete a hátsó ülések döntésével növelhető

– Ami nálam fontos kérdés, az a gyerek! A kisfiam négyéves, és a középső méretű gyerekülést használjuk. Egy kicsit nehézkesen tudtam betenni az ülést, és úgy éreztem, hogy bár elől sok hely van, nagyon kényelmes, hátul kissé szűk az ajtónyílás. Viszont mivel az ülést nem kell naponta ki-be pakolni, így ezen könnyen átlendültünk. A kisfiam persze nagyon élvezte hátul az utazást, imádta a sötétített üveget, mivel így nem tűzött rá annyira erősen a nap.

– Mivel kimondottan nagy autókhoz vagyok szokva, az új Opel Corsa csomagtere elsőre kicsinek tűnt. Egy babakocsi épp elfér benne, ami jó hír, de mást már nem tudtam mellé tenni. A bringával ugyanez volt a helyzet: beraktam, de nagyon kell tudni legózni, ha a nagyobb csomagokat is be akarjuk pakolni. Szerencsére le lehet dönteni a hátsó ülést, üléseket, és akkor már egy jóval nagyobb rakodóteret kapunk. Így végülis megoldható a helyhiány.

– Szerintem az új Opel Corsa olyan esetekben ideális, ahol a gyerek már nagyobbacska és nem kell üléssel, kismotorral bajlódni.

A következő oldalon Anita véleményét ismerheted meg.

Oldal: 1 2 3

Zsuzsa

Friss

  • Autóvilág

60 óra, 450 kamion és 1000 ember – így költözik egyik országból a másikba a Formula–1

A versenyből a legtöbben csak azt látják, amikor pénteken felnyilnak a garázskapuk, a versenyautók kigördülnek…

2026. 07. 23.
  • DMB Kisokos

Még csak most jön az igazi nyári próbatétel: készítsük fel az autót a további hőségre és a hirtelen viharokra!

A forróság és a viharok a járművek abroncsait is komoly próbatétel elé állítják.

2026. 07. 23.
  • Autók

Volkswagen ID.7 GTX teszt – Az elektromos autó, amit az egész család megszeretett

Ritkán mondok ilyet egy tesztautóra, de a Volkswagen ID.7 GTX-et már az első pillanatban sajnáltam,…

2026. 07. 22.
  • Gasztro

Sosincs időd reggelizni? Íme néhány alternatíva, amit pillanatok alatt, akár előző este elkészíthetsz

Egy tápláló reggelinek nem kell bonyolultnak vagy időigényesnek lennie.

2026. 07. 22.
  • Autóvilág

Egy felforrósodott autó és egy fontos tanulság: miért számít ennyit az autó színe a nyári hőségben?

A nyári hőségben egy parkoló autó pillanatok alatt veszélyes környezetté válhat, különösen akkor, ha egy…

2026. 07. 22.
  • Hírek

Gumifüst, adrenalin és jéghideg cold brew: ilyen volt a Mantaro Drift Nap a Tököli Reptéren

Driftélmény testközelből a Tököli Reptéren Mi a közös egy jól elkészített cold brew kávéban és…

2026. 07. 21.