Eredeti formájában tér vissza a cuki teknős emoji az Androidra

Írta:
Drive Me Baby

Az emojik világnapja (július 17.) alkalmából a Google kiadta az ősszel érkező, véglegesített új emoji-listát, amelyek az Android 11-es frissítésével érkeznek még idén ősszel. Az új emojik mellett néhány régebbit is újraterveztek, hogy azok jobban mutassanak sötét módban is, ezzel megkönnyítve az éjszakai csetelést.

A Google ezúttal nagyon komolyan vette a feladatát, annak érdekében, hogy az állatos emojik még valósághűbb formában jelenjenek meg. A tervezéshez a Monterey Bay Aquarium és a Victoria Bug Zoo szakembereinek segítségét is kérték, így az új kollekcióban már vélhetően kevesebb ilyen és ehhez hasonló pontatlanság lesz:

Android emojik: A király visszatér

A frissített emoji-kollekcióba visszatér a közönségkedvenc teknős is, ami még 2013-ban debütált az Androidon. A furcsa mosolyáról ismert állat hamar a felhasználók kedvence lett, azonban a Google nem nagyon tudott mit kezdeni vele, mivel minden nagyobb frissítésnél változtatott a dizájnon. Az Android 11-gyel, négy év után a teknős azonban újra régi pompájában viríthat majd az okostelefonok kijelzőjén.

Az Android emojik jórészt megegyeznek az Apple által még év elején kiadott új emoji-listával. Azok szintén ősszel, az aktuális iOS frissítéssel érkeznek. A 117 új emojiból álló kollekcióban megtalálható lesz a gendersemleges télapó, a sírva nevető fej, de az abszolút kedvenc a jellegzetes (sztereotipikus?) olasz kézmozdulatot ábrázoló kis ikon.

Forrás: 9to5Google

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.