Környezettudatos választás a hibrid mini SUV

A teszt alatt a kis Suzuki Ignis fogyasztása a kezdeti 6,4-ről lement 6,2 l/100 km-re. Ha figyelembe vesszük, hogy leginkább városi forgalomban használtuk, akkor mindenképpen kedvező értékről beszélhetünk. A jármű önsúlya 885 kilogramm, össztömege pedig 1330 kilogramm, tehát nem nevezhető nehéz autónak, ami szintén kedvező hatással van a fogyasztásra. Pozitívum, hogy alapvetően a hibrid mini SUV úgy van kalibrálva, hogy arra ösztönözze a sofőrt, hogy energiahatékonyan vezessen.

Suzuki Ignis
Tetszett a fedélzeti egység kialakítása, a fogyasztás is magáért beszél

Az autó több visszajelzést is küld a vezetés hatékonyságát illetően. Az egyik a kis zöld téglalap, benne kis karikával, ami akkor jelenik meg a műszerfalon, ha az autó gázadás nélkül, sebességbe téve szabadon gurul. Ez azt jelenti, hogy tölti a jármű akkumulátorait, azaz a rendszer áramot termel magának. A másik a fedélzeti komputeren megjelenő adatsor, ami indításkor és leállításkor is megjelenik. Ezen láthatjuk a stop&start rendszer által megtakarított benzin mennyiségét, valamint a forgalmi helyzetből adódó álldogálás összidejét. A fedélzeti komputeren ugyanakkor azt is meg lehet nézni, hogyan áll a lítium-ionos akkumulátor töltöttsége.

Fürge és mindenhol elfér az Ignis

Nagyon agilis kis autó, jól lehet vele közlekedni a szűk belvárosi utakon. Mivel alapvetően egy magas, de keskeny kiskocsi, ezért szinte mindenhol elfér. A kormánya precíz és pontos, már negyedmozdulatokból lehet vele kanyarodni, nagyon jó a stabilitása.

Suzuki Ignis
Szűk utcákban is bátran forgolódhatunk vele

Rugózása nem a legtökéletesebb, a macskaköves úton például nagyon pattogósnak lehet érezni. Sőt, kismamaként őszintén szólva a hepe-hupás, kátyús magyar utakat is eléggé megéreztem. A hibrid hajtáslánc miatt viszont rendkívül csendes és autópályán sem válik hangossá.

Asszisztensekből nincs hiány

A sofőr munkáját olyan vezetéstámogató rendszerek segítik, mint a visszagurulás-gátló, a sávelhagyásra figyelmeztető asszisztens, vagy éppen a tempomat. Mindamellett ütközésre figyelmeztető rendszer is van benne. Ez nagyon intelligens módon gyújtáskor közli a fedélzeti komputeren. Ha az asszisztens középső visszapillantó tükör mögé épített kamerája nem látja a jármű előtti útszakaszt, például a szélvédő párosodása esetén, akkor is jelez. Szintén fontos fejlesztés még az AllGrip összkerékhajtás, ami megkönnyíti a vezetést a csúszós, havas útfelületen.

Suzuki Ignis
A karakteres hátsó lámpák igazán különlegessé teszik a Suzuki Ignist

Pocaklakóval a Suzuki Ignis fedélzetén

A hibrid Ignis belső tere rendelkezik azokkal az előnyös tulajdonságokkal, amelyekkel benzines társai is büszkélkedhetnek. Utastere tágas, elől-hátul nagy fej- és lábtér áll az utasok rendelkezésére. Ugyanakkor elől a válltér a jármű méreteiből adódóan már van, akinek szűkös lehet. Az ülések kényelmesek, az ülésfűtés gyorsan teszi a dolgát.

Suzuki Ignis
A kis motortérnek köszönhetően tényleg nagyon tágas a belső

Gömbölyödő pocakkal is kényelmes vezetni hosszabb úton is. Az ülések kialakításának köszönhetően nincs az az érzés már 20 perc után, hogy az egész hasunk nyomódik fel a torkunkba. Övterelő használata azért erősen ajánlott.

A cikk a következő oldalon folytatódik.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2
3