A hibrid modelljeiről híres gyártó első szériagyártású villanyautója, a C+pod nem pont olyan, amilyenre a legtöbben számítottak. A várakozásokkal ellentétben nem egy kompakt ferdehátú vagy egy családi SUV lett az első teljesen elektromos hajtású Toyota, hanem egy ultrakompakt méretű, kétszemélyes városi modell, amely megfelel a Japánban érvényes, minijárművekre vonatkozó előírásoknak. A szupermini Toyota egy centiméterrel rövidebb, és 22,5 centiméterrel keskenyebb, mint az első generációs Smart, így kettő is elfér belőle egy parkolóhelyen – sőt, ha keresztben parkolnak, akár három is.
A C+pod a helykihasználás bajnoka
A 9 kWh-s lítium-ion akkumulátort az alacsony és sík padló alatt, a hátsó kerekeket hajtó, 12,5 lóerős villanymotort pedig mélyen és hátul helyezték el ezzel biztosítva az autó remek kezelhetőségét. Mivel a C+pod belterének szélessége 1100 milliméter, elegendő hely áll rendelkezésre ahhoz, hogy két felnőtt egymás mellett üljön. Ugyanakkor a Japánban népszerű ultrakompakt kategóriát egyetlen centiméterrel sem haladja meg a modell mérete.
A könnyen áttekinthető, funkcionális műszerfalat a Toyota mérnökei egy fehér keretbe integrálták a központi kijelzővel és az egyéb visszajelzőkkel együtt. Az utastér így még tágasabbnak tűnik, mint amekkora valójában.
A C+pod bemutatása a következő oldalon folytatódik.

Választhatsz: rettegsz a téli vezetéstől, vagy felvértezed magad ellene. Hogyan? Eláruljuk!
Peter
2023. 01. 13.
Mit tegyen, akit rettegéssel tölt el a téli vezetés? Válassza a közösségi közlekedést? Vagy merészkedjen ki az utakra, és imádkozzon, hogy célba érjen?

10 tipp, hogyan tudsz spórolni és óvni a környezetet vezetés közben
Peter
2022. 10. 28.
A folyamatos haladás, a fokozatos fékezés vagy a vezetési stílus segít abban, hogy az öko vezetés útjára lépjünk.

Ez a kapszulahotel olyan, mint egy város: te bevállalnád?
Peter
2022. 10. 27.
Kövess minket:
Hírlevél
Videók
