Műhús, mocktél, fonio: TOP 10 élelmiszertrend 2020-ban

Írta:
Drive Me Baby

3. Étkezési trend: Ázsia nem megy ki a divatból

A szakemberek szerint világszerte egyre nagyobb teret hódítanak az ázsiai ételek. 2020-ban tovább nő a pho, az udon és a koreai konyhaművészet egyik legismertebb étele, a kimchi népszerűsége. Az erjesztéssel készülő, főképpen kínai kelből, retekből, zöldhagymából, gyömbérből és uborkából álló ételnek több száz verziója van a levesektől a sültrizs-körettel tálalt egytálételekig. Adam Smith, az angliai Michelin-csillagos Coworth Park étterem séfje úgy véli, folytatódni fog a japán főzési technikák és a szigetországban elterjedt alapanyagok hódító útja is.

fotó: Photo by Lightscape on Unsplash

4. Vissza a gyökerekhez – és magokhoz

Az ázsiai konyhakultúra mellett nagy hangsúlyt kap idén a 16 országból álló nyugat-afrikai régió gasztroöröksége is. Nemcsak a főzéshez szükséges alapanyagok bolti kínálatában bukkannak fel egyre többször a Száhel-övezetből származó magok és növények, hanem a szenegáli, mali, ghánai, nigériai, gambiai receptek is hódító útjukra indulnak. E régió sikerének is elsősorban a speciális diétákat folytató, környezettudatos fogyasztók szükségletei ágyaztak meg. Ők azok, akik rajonganak például a fonio – Nigériában acha – néven ismert szuperfoodért. A leginkább kusz-kuszhoz hasonló, apró szemű gabona valójában ínségeledel volt, és egészen addig senki nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget, amíg fel nem értékelődtek a gluténmentes, aminosavakban gazdag, alacsony glikémiás indexű gabonák. A fonio ugyanis rendelkezik mindezekkel a tulajdonságokkal, ráadásul rendkívül igénytelen növény, és murvás, extrém száraz területeken is megterem. Bár a teff, magyarul tőtippan az emberiség legrégebben termesztett gabonái közé tartozik, sok egészség- és környezettudatos fogyasztó most fedezi fel magának. A világ legkisebb gabonájának magja csupán mákszem méretű, piaca azonban rohamosan nő – ahogy a kölesé és a szintén Nyugat-Afrikában őshonos tamarindé.

5. A legelterjedtebb étkezési trend: műhúsok

Nem csupán idén, hanem a következő évtizedben is jellemző étkezési trend lesz a valódi húsokkal szemben vagy azok mellett alternatívát kínáló élelmiszerek terjedése. A teljesen növényi alapú, fenntartható gazdálkodásból származó szójából, búzából készült pogácsák, amelyek íze alig-alig különbözik a valódi húsokétól, az Egyesült Államokban már 2019-ben slágertermékké váltak. Nemcsak a gyorséttermekben (például a Burger King üzleteiben) rendelnek egyre többen alternatív húskészítményeket tartalmazó ételt. Az élelmiszerboltokban is egyre több fagyasztott műhús kerül a kosarakba. Mivel egyre többen választják a speciális, húsmentes diétákat, a vega, vegán életmódot és törekszenek ökológiai lábnyomuk csökkentésére, a vendéglátóipari egységek étlapjain is egyre-másra jelennek meg a gomba- vagy éppen sajtalapú húspótlók, és ez a tendencia folytatódni fog.

Egy felmérés szerint a vegán ételek 27%-kal lettek népszerűbbek mindössze egyetlen év (2018-ról 2019-re) leforgása alatt.

fotó: Pixabay/PixMedia

6. Hasítanak a tenger gyümölcsei

A nagy nemzetközi élelmiszerláncok fokozatosan bővítik az alga, tengeri hínár és már sós vízi élőlények felhasználásával készített saláták, köretek, snackek, chipsek kínálatát. Egyre gyakrabban találkozunk majd például tintahaltinta-burgerrel, -zsemlével és -tésztával az éttermekben és a boltok polcain. Az enyhén sós, kellemes ízt kölcsönző tinta egyes kutatások szerint csökkenti a vérnyomást és más pozitív élettani hatásokkal is jár. Neves szakácsok lazacpastrami, tengerisügér-sonkák bevezetésével is kísérleteznek étlapjaikon.

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • DMB Kisokos

Még csak most jön az igazi nyári próbatétel: készítsük fel az autót a további hőségre és a hirtelen viharokra!

A forróság és a viharok a járművek abroncsait is komoly próbatétel elé állítják.

2026. 07. 23.
  • Autók

Volkswagen ID.7 GTX teszt – Az elektromos autó, amit az egész család megszeretett

Ritkán mondok ilyet egy tesztautóra, de a Volkswagen ID.7 GTX-et már az első pillanatban sajnáltam,…

2026. 07. 22.
  • Gasztro

Sosincs időd reggelizni? Íme néhány alternatíva, amit pillanatok alatt, akár előző este elkészíthetsz

Egy tápláló reggelinek nem kell bonyolultnak vagy időigényesnek lennie.

2026. 07. 22.
  • Autóvilág

Egy felforrósodott autó és egy fontos tanulság: miért számít ennyit az autó színe a nyári hőségben?

A nyári hőségben egy parkoló autó pillanatok alatt veszélyes környezetté válhat, különösen akkor, ha egy…

2026. 07. 22.
  • Hírek

Gumifüst, adrenalin és jéghideg cold brew: ilyen volt a Mantaro Drift Nap a Tököli Reptéren

Driftélmény testközelből a Tököli Reptéren Mi a közös egy jól elkészített cold brew kávéban és…

2026. 07. 21.
  • Autók

BMW M2 xDrive: az összkerékhajtás, amit részben az amerikai telek inspiráltak

A BMW újabb fejezetet nyitott az M2 történetében: bemutatkozott az M2 xDrive, amely első alkalommal…

2026. 07. 21.