Töltőállomás hangjaiból állt össze Edo Denova új száma

Írta:
Drive Me Baby

Autómegállás, ajtócsukódás, töltőpisztoly behelyezése, aztán már folyik is az üzemanyag. Ez nem egy tankolás, hanem egy zeneszám alapja. A fiatal DJ, Edo Denova ugyanis készített egy új dalt, amely az OMV töltőállomásokon keletkező hangokból állt össze. A zenei anyaghoz a napokban pedig elkészült egy rövid spot is.

Buligyanús lett Edo Denova száma

Újabb állomáshoz érkezett az OMV és az MTV együttműködése, amelynek keretében november elejétől a vállalat magyarországi töltőállomásain exkluzív, zenehallgatáshoz, szórakozáshoz kötődő kollekciót lehet elérni. A kampány arcának választott Edo Denova ugyanis készített egy új dalt, amelyhez egy rövid klipet is forgattak. A downtempo jegyeit tükröző szám igazi különlegességnek mondható, ugyanis egy töltőállomáson hallható hangok felhasználásával készült. Egyértelmű szándéka volt az alkotónak, hogy a szett akár buli közben is műsorra tűzhető legyen, ám az autóval közlekedők számára ismerős és jellegzetes hangok felismerhetőek maradjanak.

Ezek után az aligha meglepő, hogy a klip is egy töltőállomáson zajlik, ahol Edo Denova és egy vendég útjai keresztezik egymást. A tankolással elindul rövid közös kalandjuk. A hangok ritmusa által mindketten egy különleges világba csöppennek, ahol az idő és a fizika törvényei megtörnek. Edo irányításával szédítő mozdulatokra lesz képes ismeretlen főhősünk. Mindebben természetesen fontos szerepet kap az OMV és az MTV közös kollekciója, amelyben a vezeték nélküli mikrofontól kezdve a bluetooth fülhallgatóig számos zenei eszköz megtalálható. A kollekció darabjai a karácsonyi ajándékozáskor és a szilveszteri bulizáskor is biztosítják a felejthetetlen hangulatot.

Drive Me Baby

Friss

  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.