A Tesla Model S ára a héten már másodszorra, összesen 1,5 millió forintnak megfelelő dollárral csökkent. Ez azt jelenti, hogy már valamivel 69 ezer dollár felett hozzá lehet jutni az elektromos autóhoz. Az újabb bejelentés nem sokkal azután érkezett, hogy a Tesla kihívója, a Lucid is közzétette legolcsóbb modelljének árazását, írja a Portfolio.hu.
Még a hét elején jelentette be a cég, hogy csökkenti a Model S árát és a korábbi 74 990 dollár helyett 71 990 dollárba fog kerülni. Végül szerdán úgy döntöttek, hogy további 3,5 százalékkal olcsóbbá teszik a modellt, ami így már 69 420 dollárért kapható. A hírről szokásához híven Elon Musk is beszámolt Twitterén.
A bejelentés azután érkezett, hogy a Tesla kihívójának kikiáltott Lucid Motors elektromosautó-gyártó start-up is közzétette árait. Eszerint a legolcsóbb Lucid-modell, a Lucid Air 77 400 dollárért lesz kapható, de az elérhető adókedvezmények után az ár akár 69 900 dollár is lehet. A Tesla tehát most ez alá vágott be.
Ahogy azt mi is megírtuk, nagyon pörög a Tesla autógyártása, valósággal repkednek a gyártósorokról az új autók. Az elemzők által a vártnál több elektromos autót szállított ki az amerikai autógyártó cég a harmadik negyedévben. Bár a legkelendőbb Teslák egyértelműen az olcsóbb Model 3 és Model Y típusok, a Tesla Model S 70 000 dollár alatti ára valószínűen ösztönzően hathat majd annak értékesítésére is.
Az elektromos autózás előnyeit sokan élveznék a hétköznapokban, de a hosszabb utak kényelméről és spontaneitásáról…
A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…
Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…
2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon. Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…
Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…