Annak ellenére, hogy sokan támadják Elon Muskot a néha vállalhatatlan viselkedése és megnyilvánulásai miatt, mi most csak pozitív mondatokban tudunk róla beszélni. A Tesla múlt hét elején azzal került a figyelem középpontjába, hogy autógyárában legalább 2500 embert dolgozott, annak ellenére, hogy felszólították a termelés mielőbbi befejezésére, a koronavírus következményeként kialakult hatósági zárlat miatt. Egy héttel később viszont odáig jutottunk, hogy Elon Musk kisebb hős lett, és sikerült némiképpen visszájára fordítania a kritikákat.
Egy elektromos autókkal foglalkozó online magazinnak sikerült beszélnie Muskkal, aki megerősítette, hogy a Teslával közösen szeretnének segíteni a koronavírus elleni küzdelemben. Ennek első lépéseként az Tesla-gyárban rendelkezésre álló munkavédelmi és orvosi maszkokat ajánlotta fel.
Musk így is tett. A hétvégén ugyanis több orvosi felszerelésekkel telepakolt kisbuszt küldött az egészségügyben dolgozók részére. A két rakományban megtalálható volt legalább százezer orvosi maszk, számtalan arcmaszk, valamint orvosi köpeny és gumikesztyű is. A boldog címzettek Twitteren köszönték meg az elektromos autógyártó tulajdonosának a gyors, és nagylelkű segítségét.
Az egyik rakomány a Los Angeles-i Egyetem (UCLA) orvosi központja kapta, a másikat pedig a Seattle-i Egyetem egyik orvosának házához küldték. A seattle-i doktornő, Dr. Adams Waldorf Twitter-üzenetben köszönte meg a Elon Musknak és a Teslának, amiért kevesebb mint 24 óta alatt leszállította a létfontosságú felszereléseket.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Oldal: 1 2
A Használtautó.hu adatai szerint a Porsche 911 toronymagasan vezeti a legkeresettebb álomautók listáját.
A versenyből a legtöbben csak azt látják, amikor pénteken felnyilnak a garázskapuk, a versenyautók kigördülnek…
A forróság és a viharok a járművek abroncsait is komoly próbatétel elé állítják.
Ritkán mondok ilyet egy tesztautóra, de a Volkswagen ID.7 GTX-et már az első pillanatban sajnáltam,…
Egy tápláló reggelinek nem kell bonyolultnak vagy időigényesnek lennie.
A nyári hőségben egy parkoló autó pillanatok alatt veszélyes környezetté válhat, különösen akkor, ha egy…