Kerékpározni jó – ha pedig tekerés közben egy nemes ügyet is támogathatunk, még értékesebbé válnak a nyeregben töltött kilométerek. Nem csak a szervezetünknek és a környezetünknek teszünk jót bringára pattanva, de a Hankook Tire Magyarország akciójában a megtett távokat forintra váltják, amit beteg gyerekek kapnak majd. A Tekerd Jobbra! biciklis adományozás során 10 ezer kilométer másfél millió forintot jelent!
Évről évre egyre népszerűbb az abroncsgyártó Tekerd Jobbra! kampánya. A résztvevők 2019. szeptember 29-ig a Hello Bringás applikáció segítségével gyűjthetik a kilométereket munkába járás és kirándulás során – ez Androidon és iOS-en is elérhető. A letöltést és gyors regisztrációt követően indulhat a gyűjtés: minden egyes, az applikáción rögzített kilométerrel nő a támogatás összege. Az akció végén a Hankook összesíti és pénzre váltja a megtett távokat. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, aki kedvet érez ahhoz, hogy a mozgás öröme mellett egy nemes célt is támogasson.
A társadalmi célú program idei kedvezményezettje a Tábitha Ház, amely sokrétű hospcie ellátást és támogatást nyújt az életet veszélyeztető, rövidítő betegségekben szenvedő gyermekek és családtagjaik részére. Az elmúlt években olyan szervezetek kaptak több millió forintot a Tekerd Jobbra! biciklis adományozás során, mint például a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat, a Gyermekétkeztetési Alapítvány vagy a Bátor Tábor. A cég híres a jótékony akcióiról: abroncsadományozási programjában például több mint 15 ezer abronccsal támogatta a civil szektort az elmúlt években.
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…