A balesetek csökkentése érdekében elindult a „Tarts 1,5 méter oldaltávolságot!” elnevezésű kampány, amiben magyar hírességek mutatják be az autósok és kerékpározók helyes közúti viselkedését. Jelenleg Magyarországon az emberek 75 százaléka tartja fontosnak kerékpáros előzésekor a 1,5 méter távolság tartását, amely szabályként hamarosan a KRESZ-ben is megjelenik.
A Groupama Biztosító hosszú ideje elkötelezett a közlekedésbiztonság támogatásában, ezért is tartotta fontosnak, hogy segítse a kerékpározókat az utakon. A „Tarts 1,5 méter oldaltávolságot!” kampányhoz csatlakozva olyan speciális vezetéstechnikai tréningeket tesz most ingyenesen elérhetővé, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az autósok és bringások biztonságosabban közlekedhessenek. A Hungaroring területén lévő Groupama Tanpályán megvalósuló kurzusokon a sofőrök a hagyományos vezetéstechnikai feladatok mellett azt is gyakorolják majd, hogy miként vigyázhatnak jobban a kerékpárosokra az utakon. Szeptemberben és októberben 300-an vehetnek részt az ingyenes tréningeken. Az érdeklődők a Groupama Tanpálya honlapján regisztrálhatnak.
A témában íródott hasonló cikkeink:
Oldal: 1 2
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…
Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…
Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…
Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…
A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…