A Magyar Vöröskereszt országosan tíz Családok Átmeneti Otthona szociális intézményt működtet, melyekben nehéz helyzetbe került családok, vagy egyedülálló szülők élnek gyermekeikkel. Rajtuk szeretne segíteni a humanitárius szervezet és a Flex Foundation a „Tanulj tovább, lépj tovább” című programjával.
A különleges képzési program célja, hogy az intézményekben élők szakmát tanulhassanak és jogosítványt szerezhessenek, ezzel pedig versenyképes és használható tudásra tegyenek szert. A „Tanulj tovább, lépj tovább” program képzéseinek köszönhetően könnyebben boldogulhatnak a munkaerőpiacon és állást találhatnak. Ez pedig hosszú távon megteremti a lehetőséget arra, hogy tovább lépjenek, és önellátóvá váljanak. A novemberben induló programban 30, a csepeli és százhalombattai otthonokban élő fiatal szülő vesz részt. Egy éven keresztül teljeskörű támogatást kapnak ahhoz, hogy elérjék céljaikat. Közülük 16-an válhatnak majd többek között virágkötővé, szakáccsá, targoncavezetővé vagy éppen óvodai dajkává. További 14 fő gépjárművezetői engedélyt szerezhet, ami szintén erősítheti esélyeiket az állásszerzésben.
„A Magyar Vöröskeresztnél régóta szeretnénk elérni, hogy a segélyezés mellett olyan programokkal támogassuk a szociálisan nehéz helyzetben lévőket, mellyel maguk is javíthatnak az életkörülményeiken” – mondta el Wallerné Fekete Judit, a Magyar Vöröskereszt szociális szakmai vezetője.
A képzés kiválasztása után folyamatos mentorálást kapnak tanulmányaikban, mialatt gyermekeik felügyelete is biztosított, ezzel elősegítve, hogy felkészülhessenek és jelen lehessenek az órákon. A tanfolyamokon kívül lehetőségük van egy kommunikációs tréningen is részt venni, mely segítségével az állásinterjúkra is felkészülhetnek.
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…