Figyeljünk az akkumulátorok állapotára, szabadítsuk meg a felesleges holmiktól a kocsit és az abroncsokról se feledkezzünk meg.
A most átadott személygépkocsikkal összesen már 11 ŠKODA személyautó segíti az egészségügyi intézmények munkáját.
Oprah Winfrey egy globális 24 órás élő műsorral jelentkezik a legnagyobb sztárok és politikai személyek közreműködésével, a téma a koronavírus-járvány.
Kiemelt figyelem a veszélyeztetett csoportok támogatására: 0 Ft-os vezetékes hívások időseknek és ezer díjmentes perc mobilon háziorvosoknak.
Megsínyli a nyári fesztiválszezon a tömegrendezvények korlátozását. Emiatt idén többek között elmarad a Sziget Fesztivál, a Sound és a VOLT…
Május 4. és 21. között a tanítási időszakban érvényes munkanapi menetrend szerint üzemel majd a közösségi közlekedés Budapesten.
Hamarosan újraindul az olasz turizmus, és azzal együtt a gazdaság, és a vendéglátás is. Itáliában május közepétől keződődhet az élet…
A koronavírus-járvány következtében bevezetett digitális, online oktatás új kihívás elé állította nem csak a diákokat, de a tanárokat is. Együtt…
Ahol van tanuló a háztartásban, ott napi 4-6 órát töltenek online tanulással, az otthon dolgozók többsége 4-8 órát használja munkához a netet.
Március 16-a óta több mint 37 ezer alkalommal vették fel a 157 fővárosi gyűjtőállomáson a 2071 bringa valamelyikét.
Karantén idején érdemes étkezési napló vezetésébe kezdeni, hiszen a koronavírus-járvány okozta stressz sokakban egészségtelen szokásokat válthat ki.
2019-hez képest 5%-ot nőtt a munkanélküliek aránya. Akit most érint az álláskeresés, eredményes lehet például a szállítási, logisztikai szektorban.