Minden jel arra mutat, hogy Olaszország újraindul, vagy legalábbis elkezdik a korlátozások enyhítését. Az olasz múzeumok újranyitása, a vendéglők, a strandok és a hegyi kirándulóhelyek biztonságossá tétele, a templomok és a temetők újbóli megnyitása is szerepel a római kormány májustól tervezett újranindítási tervezetében. Mindezt azzal a kitétellel, hogy egyidejűleg a szájmaszk használatát kötelezővé teszik.
A második világháború utáni újjászületéshez hasonlította az új koronavírus-járvány utáni újraindulást Sergio Mattarella államfő az április 25-i nemzeti ünnepen. Bár a kormány múlt hét szombatra ígérte a végleges forgatókönyv bemutatását, ez azonban késik, miután néhány vitás kérdés még megoldásra vár.
Eközben az olasz gépgyártás már hétfőtől újraindult, május 4-én pedig a kézműves ágazat és az építkezések is folytathatják munkájukat. Az újraindulás igazi dátuma azonban május 18. lesz, amikor beindulhat a kereskedelem és a vendéglátás is. A miniszter hozzátette, hogy a családoknak juttatott kedvezményekkel kívánják ösztönözni az olasz turizmus fellendítését, mivel az olaszok nem fognak külföldre utazni, és a tavaly Olaszországba érkezett több mint 200 millió külföldi látogató is elmarad az idén.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Oldal: 1 2
Elkezdődött az idei cyclocross szezon, amit már nagyon vártunk! Ezt a sportot lehet nagyon szeretni,…
Ötvenéves a GTI, a Volkswagen pedig elektromos kisautóval ünnepel. Elindult az ID. Polo GTI előértékesítése:…
Európában Tesla Assisted Driving névre vált a korábban Full Self-Drivingként emlegetett rendszer. A változás a…
A Honda CR-V e:HEV Elegance nem csinál nagy ügyet magából. Alapozószürke fényezés, visszafogott forma, nagyjából…
Az európai autópiacért folyó versenyben most a hibridek kerültek a tárgyalóasztalra. Az EU és Kína…
A Kia egyik globális sikermodellje most először érkezik meg a magyar piacra. A Seltos karakteres…