5 indok, hogy miért Szlovéniában nyaralj idén nyáron

Írta:
Drive Me Baby

Szlovénia az első európai ország volt, amely kihirdette a koronavírus okozta járványveszély elmúltát. Ez annak volt köszönhető, hogy az ország időben és megfelelően lépett fel a vírus ellen, számos megelőző intézkedést eszközölve. A veszély elmúlt, a helyzet ünneplésre ad okot, ezért Szlovénia azt üzeni, hogy tárt karokkal várja az országba érkező turistákat. Cikkünkben öt okot adunk arra, hogy miért indulj el te is idén nyáron Szlovénia felé.

1. Kiemelkedő higiénés előírások

A szlovén nemzeti közegészségügyi hivatal, valamint a WHO által előírt egészségügyi előírásokat az egész országban biztosították. A kormány éppen ezért a beutazók figyelmét is felhívja, hogy az ő és az ország lakosainak egészségét szem előtt tartva, ügyeljenek a személyes higiéniára, tartsák be az előírt óvintézkedéseket, valamint ahol szükséges, ott viseljenek maszkot.

fotó: Freepik/prostooleh

2. Szlovénia a világ egyik legbiztonságosabb országa

A szlovénok büszkék arra, hogy országuk évről évre kiemelkedően teljesít a Global Peace Indexen, amely a világ országait aszerint rangsorolja, hogy azok mennyire tekinthetők biztonságosnak. A legfrissebb 2019-es kiadásban Szlovénia a nyolcadik helyen végzett. Az egyik legismertebb szlovén üdülőhely, Bohinj felkerült azon európai úticélok listájára, amely még a COVID-19 járvány után is a legbiztonságosabb. A régióban található Szlovénia legnagyobb és talán legszebb tava, a festői szépségű Bohinji-tó a Júliai-Alpok szívében, ami télen és nyáron kellemes kikapcsolódást ígér.

Lapozz és megtudhatod, melyik szlovén üdülőhely az, amit érdemes még felkeresned.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Louis Vuitton utazóládákkal és monogramos részletekkel hódít a Porsche 911

Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…

2026. 11. 02.
  • Autóvilág

Őszi óraátállítás: sötétben a megszokott út is veszélyesebb lehet

Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…

2026. 11. 02.
  • Autók

A Forma–1 világa egy fényképezőgépben: különleges Leica-modell érkezett

A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…

2026. 11. 01.
  • Hírek

20 millió eurót fordít a fiatalok mentális jóllétének támogatására a Rituals

A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…

2026. 11. 01.
  • Autók

A digitális detox fénykora; a Porsche Mission S visszahozza az analóg élményt!

A Porsche Mission S műszerfalának főszereplője egy valódi fordulatszámmérő-mutató. A tanulmányautóból a beépített központi kijelző…

2026. 10. 31.
  • Egyéb

Van, aki tortát kap a születésnapjára, Drake egy ritka Ferrari Testarossát

Egy kerek születésnap különleges ajándékot érdemel, Drake esetében pedig egészen magasra került a léc. A…

2026. 10. 31.