Szellemgyárban készülnek majd a Toyoták alkatrészei

Írta:
Drive Me Baby
A Toyota-csoport új generációs típusaiba szánt, nagy teljesítményű központi számítógépeket a világ második legnagyobb autóipari beszállítója, a Denso készíti. Méghozzá egy olyan, forradalmian újszerű üzemben, ahol egyáltalán nem dolgoznak majd emberek.

Egy „központi agy” kerül az autókba

Sokak szerint a szoftver alapú járműveké (software defined vehicle, SDV) a jövő. Ezek olyan autók, amelyek – bár természetesen rendelkeznek az összes hagyományos, mechanikus fődarabbal – nagyobb hangsúlyt fektetnek a digitális szolgáltatásokra, és azok folyamatos frissítésére. Ennek az átállásnak alapvető feltétele a vezérlőrendszerek újraértelmezésre. Míg eddig minden elsődleges fedélzeti rendszert külön-külön vezérlő egységek működtettek, a szoftver alapú járművekben ezeket kiváltja egy központi agy: egy szuperszámítógép, amely villámgyorsan, összehangoltan képes vezérelni az összes járműfunkciót.

Amellett, hogy ezzel felgyorsítható a fejlesztés és a gyártás, csökkenthető az alkatrészek száma és ezzel összefüggésben a járművek tömege és a meghibásodási lehetőségek száma is. A lényeg azonban nem csak ez, hanem az új magaslatokba emelkedő funkcionalitás. Az egyre fejlettebb vezetőtámogató szolgáltatások, teljes vagy részleges önvezető rendszerek működése például egy bizonyos ponton túl nem fejleszthető tovább a hagyományos informatikai architektúrával. Hatalmas adatállományt kell begyűjteni, rendszerezni és kiértékelni, rendkívül gyorsan és a nullához közelítő hibahatárral, és erre egyszerűen nem alkalmasak a jelenlegi rendszerek.

Gyártóüzem egyenesen a jövőből

Gőzerővel készül erre az átállásra a Toyota-csoport: már fejlesztik az Arene névre keresztelt, új generációs operációs rendszert, az ezt futtató, fejlett központi számítógépeket pedig a Denso fogja gyártani a világ talán legfejlettebb ilyen jellegű üzemében. Olyannyira modern ez a gyár, hogy még el sem kezdték építeni: az alapkövét valamikor az idei évben fogják letenni, a 69 milliárd japán jen (173,4 milliárd Ft) beruházási értéket képviselő létesítmény a 2028-as pénzügyi évben kezdheti meg a termelést.

Ha az itt készülő termékek innovatívak, a gyártóüzem maga a megtestesült science fiction. A termelés teljes folyamata, a nyersanyagok bevételezésétől kezdve a telephelyen belüli logisztikán át a gyártásig és a csomagolásig minden 100 százalékban automatizált lesz ugyanis: a non-stop működő gyárban egyetlen ember sem fog dolgozni, minden feladatot robotokra bíznak. A folyamatokat kezdetben speciálisan felkészített munkatársak fogják felügyelni a távolból, 2030-ra azonban ezen is túllép a Denso, és innentől emberi beavatkozás nélkül üzemelhet a gyár – pontosabban gyárak, hiszen a Denso vadonatúj termelési koncepcióról beszél, amelyet idővel más partnereivel is be kíván vezetni.

A Denso a Toyota-csoport tagja, ám távolról sem a Toyota Motor az egyetlen ügyfele. Ellenkezőleg: a Denso bevételeinek nem egészen a felét teszik ki a Toyota megrendelései.

Ezt se hagyd ki:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Maserati kínai kézbe kerülhet? A BYD már európai gyárakat és legendás márkákat figyel

A kínai BYD már régen túlnőtt azon, hogy egyszerűen csak elektromos autókat gyártson. A vállalat…

2026. 05. 21.
  • Autók

Opel Mokka GSE Rally: brutális erővel érkezik az elektromos rali új királya

Az elektromos rali eddig sem volt unalmas, de az Opel és az ADAC most új…

2026. 05. 21.
  • Autók

Éjszakázás indul: sprinthétvégével tér vissza a Forma–1 Kanadában

Alig ért véget a 24 órás Nürburgring, három hét szünet után újra felbőgnek a motorok,…

2026. 05. 20.
  • Hírek

Gyorshajtunk és gyarkan álmosan vagy telefonozva vezetünk

Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…

2026. 05. 20.
  • Celeb

Zene, terápia, szabadság négy keréken: Péter Szabó Szilvi a volánnál

Péter Szabó Szilviről mindenki tudja, hogy az éneklés és a zene az élete középpontjában áll.…

2026. 05. 20.
  • Beauty

A polctól a forrásig – új szintre lép az átlátható vásárlás

Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…

2026. 05. 19.