Szabó Győző megcsalta Rezes Juditot – Így hozták helyre a kapcsolatukat

Írta:
Drive Me Baby

Miután fény derült a megcsalásra, Szabó Győző és Rezes Judit kapcsolatát a párterápia mentette meg

„Sok mindent történt, voltak csajozások, voltak olyan időszakok, amikor nem bírtam leállni” – magyarázta az okokat Szabó Győző, aki végül lebukott, viszont a történteknek nem az lett a következménye, mint ami általában szokott lenni.

„A telefonos lebukás után azt mondta, hogy ‘figyelj, Győző, az emberek általában a könnyebb utat választják, szétmennek. De én annyira szeretlek téged, hogy én ezt meg akarom menteni.’ Ezt a mondatot ő mondta ki. Mondta, hogy nem lesz könnyű, nem lesz egyszerű, lehet, hogy évekig is el fog tartani. Utána Juditot én fél évig nem láttam mosolyogni” – mesélte a színész, aki szerelmével együtt végül egy párterápia segítségével jutott el odáig, hogy most már boldogan élik az életüket.

Viszont még így is hosszú éveket kellett várniuk az esküvőre, mert hol a munka nem engedte, hol pedig az, hogy végre megtalálják a számukra tökéletes otthont. Idén nyáron azonban végre hivatalosan is egybekötötték az életüket.

Ezek a cikkeink is érdekelhetnek:

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.
  • Autók

Louis Vuitton utazóládákkal és monogramos részletekkel hódít a Porsche 911

Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…

2026. 11. 02.
  • Autóvilág

Őszi óraátállítás: sötétben a megszokott út is veszélyesebb lehet

Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…

2026. 11. 02.
  • Autók

A Forma–1 világa egy fényképezőgépben: különleges Leica-modell érkezett

A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…

2026. 11. 01.
  • Hírek

20 millió eurót fordít a fiatalok mentális jóllétének támogatására a Rituals

A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…

2026. 11. 01.
  • Autók

A digitális detox fénykora; a Porsche Mission S visszahozza az analóg élményt!

A Porsche Mission S műszerfalának főszereplője egy valódi fordulatszámmérő-mutató. A tanulmányautóból a beépített központi kijelző…

2026. 10. 31.