Ugyan már lassan féléve átesett a koronavírus fertőzésen Pápai Joci, most mégis a sürgősségi osztályon kötött ki.
Pápai Joci még tavaly decemberben fertőződött meg a koronavírussal. Szerencséjére hamar és szövődmények nélkül sikerült feleségével együtt átvészelnie a járvány kellemetlen tüneteit. Mivel betegsége óta már fél év is eltelt, az énekes úgy gondolta, hogy nem lehe baja egy kis edzéstől. Reményei azonban hamar szertefoszlottak. Teniszedzés után ugyanis rosszul lett az énekes, és azonnal a sürgősségi osztályra vitték.
Pápai Joci a Blikknek adott interjújában számolt be a rémisztő esetről: „Sajnos az első teniszedzésen túlhajtottam magam, így a sürgősségin kötöttem ki. Lezsibbadt a két kezem, a nyelvem, rosszul lettem, leeshetett a vércukrom is. Azonnal hazaindultam, majd megmértük a vérnyomásom, ami nagyon alacsony volt, ezért hívtuk az orvost. Azt mondta, azonnal menjek be a sürgősségire, mert ez a koronavírus fertőzés után nem tréfadolog” – emlékezett vissza az énekes.
Jocit viszonylag hamar hazaengedték, de a lelkére kötötték, hogy vesse alá magát egy átfogó vizsgálatnak. Egyelőre úgy tűnik, hogy a rosszullétet poszt-Covid tünetek okozták. Az énekes ezen nem igazán lepődött meg, mivel feleségénél szívizomgyulladást diagnosztizáltak a fertőzés lezajlása után. Joci azt nyilatkozta a bulvár magazinnak, hogy pozitív dolgot is eredményezett a betegség, mivel ennek hatására sikerült leküzdenie az évek óta fennálló pánikbetegségét, és komoly hipochondriáját.
További sztárhírekre szomjazol? Akkor olvasd el korábbi cikkeinket is:
Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…
A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…
A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…
Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…
Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…
Tovább bővül az elektromos Mercedes-Benz GLC kínálata, hiszen Magyarországon mostantól a Mercedes-Benz GLC 250 electric…