„Sokkos állapotba kerültem!” – Bódi Csabi súlyos autóbalesetet szenvedett

Írta:
Drive Me Baby

Bódi Csabi fellépésére tartva szenvedett súlyos autóbalesetet péntek este. Az autóban hárman ültek, technikus kollégája súlyosabban megsérült, mindketten kórházba kerültek. Csabának már korábban is volt közúti balesete, akkor az autója gyulladt ki. Ez is érdekelhet: Hátborzongató! Ilyen az, amikor 170-nel belerohannak az autódba hátulról

„Nem hajtottam gyorsan, csupán 40-50-nel mehettem, de szörnyű volt. Én vagyok a vétlen, de így is nagy baj ez nekem” – hangsúlyozta Bódi Csabi

„Áporkára tartottam fellépésre, és szabálytalanul bekanyarodott elém egy autó, sajnos elkerülhetetlen volt az ütközés. Amikor észleltem a másik gépkocsit balra ugyan eltudtam tekerni a kormány, és fékeztem is, de arra már nem volt lehetőség, hogy kivédjem a balesetet” – mesélte a Borsnak a zenész.

Technikus barátjának eltört a csigolyája, így őt azonnal kórházba szállították. A balesetet követően Csabi csaknem húsz percig feküdt a földön a sokktól és a légzsákok ütésétől. „Akkor még csak kicsit fájt a mellkasom, de később nekem is rosszabbodott az állapotom. A kezemből ömlött a vér a szilánkok miatt, az ujjamat nem tudtam mozgatni. Sokáig szinte felfogni sem tudtam, mi történt” – mondta megtörten.

Bódi Csabi fehér BMW-je az autóbaleset következtében totálkárosra tört, trélerrel kellett elszállítani a helyszínről.

Ezek a korábbi cikkeink is érdekelhetnek, ne hagyd ki őket:

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

A forróság csendes ellenség az autóban – így hat a hőség a vezetésre és a reakcióidőre

A nyári kánikula sokak számára csak kényelmetlenséget jelent az autóban – melegebb utastér, gyorsabban fogyó…

2026. 06. 29.
  • Autók

A Hyundai Elantra visszatér a nagyok közé – búcsú az i30-tól, új korszak a kompakt szedánoknál

A Hyundai közel két évtizede, 19 éve mutatta be az i30-at, amelyet kifejezetten az európai…

2026. 06. 29.
  • Autóvilág

A nap, amikor Magyarország belépett az F1 pontszerzők közé – Baumgartner Zsolt legendás Indianapolis-i futama

Egy magyar F1-történet, ami nem csak a Hungaroringről szólt Baumgartner Zsolt neve örökre beírta magát…

2026. 06. 28.
  • Egyéb

Forró autó, forróbb valóság: percek alatt szaunává válik az utastér – így védekezhetsz a kánikula ellen

A nyári hőhullámok nemcsak az embereket, hanem az autókat is extrém terhelés alá helyezik. A…

2026. 06. 28.
  • Autók

BEV, PHEV vagy HEV? – Így működnek az elektromos és hibrid autók valójában

Az elektromobilitás világában ma már nem egyetlen „elektromos autó” létezik, hanem több különböző technológiai megoldás…

2026. 06. 27.
  • Hírek

Szombaton ne indulj autóval a belvárosba: a Pride miatt teljesen átalakul Budapest közlekedése

Autóval a belvárosba szombaton? Inkább ne Június 27-én, szombaton mindenképp érdemes letenni az autót a…

2026. 06. 27.