A nyár utolsó hónapjába „muszáj” mindent belesűríteni: még egy kis grillezés, még egy jeges kávézás/teázás, még egy gyümölcsös pite… És még egy nyárias street food! Az alábbi hot dog pofonegyszerűen elkészíthető, de a végeredmény mégis olyan, mintha a legmenőbb balatoni bisztró étlapjáról ugrott volna ki.
Hozzávalók (4 személyre):
A salátához:
A hot doghoz:
A salátához a tejfölt összekeverjük a majonézzel és a mustárral, amit ízlés szerint sózunk és borsozunk. Hozzáforgatjuk a lecsepegtetett kukoricát, a megmosott, kis kockákra vágott uborkát, majd összekeverjük. Az elkészült salátát tálalásig hűtőbe tesszük.
A húst felkockázzuk, sózzuk és borsozzuk, esetleg egyéb fűszerkeverékkel ízesítjük. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, és átsütjük rajta a húst. Amikor elkészült, szedőkanállal kivesszük, félretesszük, majd mehet a helyére a serpenyőbe a bacon és a megpucolt, felcsíkozott hagyma, amit jól lepirítunk.
A sült húst vékony csíkokra vágjuk, összeforgatjuk a ketchuppel. Közben a virsliket hagyományos módon megfőzzük. A hot dog kifliket megmelegítjük, bevágjuk, és megtöltjük a ketchupös pulykával, a virslikkel, a felkarikázott csemegeuborkával és a hagymás baconnel. A behűtött majonézes salátával tálaljuk.
Forrás: Ízes Élet
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…