9 spórolási tipp, amire a koronavírus-járvány megtanított minket

Írta:
Drive Me Baby

A világjárvány miatt gyökeresen átalakultak a mindennapjaink. Takarékra kellett tennünk életünket és a kiadásaink nagy részét is. A kijárási korlátozás lazult, a hatásait azonban még sokáig érezni fogjuk. Ezért érdemes arra törekednünk, hogy néhány tudatos és pénztárcakímélő szokást, amit a vírushelyzet miatt voltunk kénytelenek felvenni, a jövőben is megtartsuk,. Majd ennek megfelelően tervezgessük a programokat akkora is, amikor már teljesen visszakapjuk a szabadságunkat. A Vatera összegyűjtötte a leghasznosabb tippeket: íme 9 spórolási tipp, amit magunkkal vihetünk a karanténból!

1.Spórolási tipp baráti találkozásokhoz

Sokan már lázasan tervezgetjük a barátainkkal, mit fogunk csinálni az első találkozások alkalmával, hiszen éppen eleget néztük egymást a monitorokon. Viszont, ha már megtapasztaltuk, hogy az otthonunk kényelméből is tudjuk élvezni egymás társaságát, ezt a jó szokást a későbbiekben is megpróbálhatjuk megőrizni. Ha majd eljön a kiszabadulás ideje, először biztosan ki akarjuk majd tombolni magunkat. Érdemes azonban figyelembe venni a tervezgetés során, hogy a drága éttermek vagy szórakozóhelyek helyett hátha jól érezzük majd magunkat otthoni összejöveteleken is, takarékoskodás miatt beülés helyett kipróbálhatjuk a kirándulást is néha.

2. Takarékoskodás nyeregbe pattanva

Ha már kiruccanás: a legtöbbünknek megváltoztak a közlekedési szokásai is az elmúlt időszakban. Nagyon meggondoltuk, egyáltalán muszáj-e elindulnunk, és hogyan jussunk el a célba. Több helyen hoztak olyan intézkedéseket, amelyekkel a biciklis közlekedést könnyítik meg és ösztönzik. Hiszen járványhelyzet alatt ez biztonságosabb a tömegközlekedésnél, és a környezetet sem szennyezi. Ha már úgyis megerősödött a lábunk a kerékpározástól, ne hagyjuk elsorvadni ezeket az izmokat!

A testünk és a környezetünk is hálás lesz, ha gyakrabban kerékpározunk; fotó: BKK

3. A szépségért szenvedni kell – de fizetni is?

A karantén alatt a legtöbben arra kényszerültünk, hogy számot vessünk azzal, mire van mindenképpen szükségünk ahhoz, hogy rendben legyünk a külsőnkkel. Valóban fontos a lakk, ha magunknak kell kifestenünk a körmeinket, és úgyis rengeteget vagyunk gumikesztyűben? Tényleg kell a fodrász, vagy takarékoskodás szempontjából jobb, ha megoldjuk magunknak hajvágó géppel, ollóval és néhány oktatóvideóval? Muszáj súlyos összegeket fizetnünk a kozmetikusnak, ha két-három gyantáztatás árából kijön egy epilátor, amivel hasonló eredményt érhetünk el? Az otthoni szépítkezéshez szükséges eszközöket ráadásul rendkívül egyszerűen beszerezhetjük az online piactereken, akár egy olcsóbb, használt termékre van szükségünk, akár a bontatlan csomagolású, új termékekhez ragaszkodunk.

NEKED AJÁNLJUK: Tudtad, hogy a SUV a nők nagy kedvence? Többek között azért, mert nagy, biztonságos és kényelmes. Cikkünket itt találod.

 

A következő oldalon újabb hasznos tippeket találsz.

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Share
Írta:
Drive Me Baby

Friss

  • Teszt

Omoda 5 SHS-H teszt: kényelmes, okos, takarékos és látványos mindennapi SUV

Az Omoda 5 SHS-H volt az első egyhetes kínai SUV tesztem. Őszintén szólva nagyon kíváncsian,…

2026. 08. 14.
  • Autók

Hyundai IONIQ 9 Black Ink: még karakteresebb zászlóshajó

A Hyundai a díjnyertes IONIQ 9 modellcsaládot egy különleges változattal bővíti. A Hyundai Motor Group…

2026. 08. 14.
  • Autók

Motorsport ihlette: az eredeti tartozékokkal felszerelt MINI John Cooper Works – sajtóközlemény

Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az Indigo…

2026. 08. 13.
  • Autók

Geely E2: új elektromos kisautó 7,5 millió forinttól? Igen!

Kompakt kívül, meglepően tágas belül, magyarul is ért, és az ára is tartogat meglepetést. Ezúttal…

2026. 08. 13.
  • Autók

Honda Jazz: 25 év innováció és praktikum

25 éve bizonyítja, mire képes egy kisautó Az elmúlt 25 évben a Honda Jazz következetesen…

2026. 08. 13.
  • Autók

Szabadság, repülés, lovak és egy kis keserédes utóíz – Ford Mustang GT Convertible teszt

Ez nem lesz egyszerű igen vagy nem Vannak autók, amelyekről viszonylag könnyű eldönteni, hogy tetszenek-e.…

2026. 08. 12.