A koronavírus-járvánnyal második legsúlyosabban érintett európai ország, Spanyolország is mindent megtesz annak érdekében, hogy fellendítse a turizmust, valamint a nemzet gazdaságát. Reyes Maroto, a spanyol turizmus felelős minisztere bejelentette, hogy országa határait július elsejétől megnyitják a külföldi turisták előtt. Eközben az európai országok nagy része kétségbeesetten próbál kedvező beutazási szabályokat megalkotni, hogy megmenthessék a 2020-as nyári turistaszezont. Mindezt úgy, hogy a járvány esetleges második hullámát is szem előtt kell tartaniuk.
A spanyol miniszter közben arra buzdította a brit turistákat, hogy minél előbb foglalják le nyaralásukat. A spanyolok nagyban függnek a brit nyaralóktól, azonban az Egyesült Királyságban egyelőre még érvényben van a 14 napos kötelező karantén minden hazatérő turistának.
Ezt mind a francia, mind pedig a spanyol politikusok is bírálták, hiszen ez visszatartó hatással lenne a potenciális brit nyaralókra. Európa számos országa arra számít, hogy július elsejére az angolok is feloldják a karanténelőírást, ezzel pedig elindulhatnak nyaralni a nagy forgalmat termelő britek is. Közben kiderült, hogy a britek hajlandók lennének „légihidakat” biztosítani olyan országokba, ahol alacsony a fertőzöttség, ez esetben elkerülhető lenne a karantén.
A spanyolok igyekeznek mindent megtenni azért, hogy visszacsábítsák turistákat. Spanyolország az elmúlt hetekben egyes helyeken (pl. Tenerifén) már engedélyezte a belföldi turzmus újraindítását, a várakozások szerint a héten további új desztinációkat is bejelentenek.
A napokban elindultak a lazítások is: a napozás és a fürdés a tengerben immár megengedett az ország több ezer kilométer hosszú strandjain. A népszerű Costa Blancán és a Costa del Solon ugyanakkor még tilos. Ezeken a nagy forgalmat termelő tengerpartokon úgy készülnek a nyári főszezonra, hogy 3000 tengerparti segítőt alkalmaznak. Őket a regisztrált munkanélküliek közül válogatják ki, és ők gondoskodnak majd a turisták között a megfelelő távolság betartásáról.
Mallorca közben bejelentette, hogy a júliusi országos nyitás előtt már szeretne turistákat fogadni. Közben Madridban és Barcelonában is enyhítettek a korlátozásokon: immár maximum 10 fős társaságok találkozását engedélyezik, és megnyitottak az éttermek, bárok teraszai is.
Forrás: Turizmus.com
Az Omoda 5 SHS-H volt az első egyhetes kínai SUV tesztem. Őszintén szólva nagyon kíváncsian,…
A Hyundai a díjnyertes IONIQ 9 modellcsaládot egy különleges változattal bővíti. A Hyundai Motor Group…
Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az Indigo…
Kompakt kívül, meglepően tágas belül, magyarul is ért, és az ára is tartogat meglepetést. Ezúttal…
25 éve bizonyítja, mire képes egy kisautó Az elmúlt 25 évben a Honda Jazz következetesen…
Ez nem lesz egyszerű igen vagy nem Vannak autók, amelyekről viszonylag könnyű eldönteni, hogy tetszenek-e.…