ŠKODA SCALA Spider: diákok tervezik a nyitott tetejű tanulmányautót

Írta:
Drive Me Baby

Néhány hónapja már, hogy a ŠKODA szakképző iskolájának 20 gyakornoka nagy lelkesedéssel és kreativitással elkezdett a hetedik diák tanulmányautón dolgozni. A ŠKODA SCALA Spider az új kompakt modell nyitott tetős kivitele lesz. A diákok alkotta tanulmányt a formatervek alapján a tanulók építik meg, a tervek szerint június elején mutatkozik be a nagyközönségnek.

A vezető tervező segített a ŠKODA SCALA Spider megálmodásában

A tanulók munkájának alapjául a 2018. év végén bemutatott új kompakt modell, a SCALA szolgál, amely fontos szerepet tölt be a cseh autógyártó modellkínálatában. A diákok kifejezett kívánsága volt, hogy a modell letisztult vonalait és érzelemgazdag formavilágát még hangsúlyosabbá tegyék a spider kivitelben, ezzel is kiemelve a jármű dinamikus összképét.

A gyakornokok ellátogattak a ŠKODA Design részlegére is, amelyet Oliver Stefani, vezető tervező irányít

A szakképzésben résztvevő diákok még a világméretű járvány elterjedése előtt látogattak el a ŠKODA Design formatervezési részlegéhez, ez fontos lépés volt az egyedülálló – egyelőre név nélküli – jármű hivatalos bemutatásához vezető úton. A látogatás során bepillantást nyerhettek Oliver Stefani, a ŠKODA vezető tervezőjének és csapatának mindennapi munkájába, és a szakemberek támogatásával megalkothatták a következő tanulmány terveit. Megszülettek az első ötletek és rajzok a tanulmányról. „A számítógépek és a szimulációk egyre nagyobb térnyerése ellenére a rajzok még mindig meghatározó részét képezik a formatervezők munkájának. Minden vonással valami valóság születik egy ötletből, gondolatból. A vázlat az első lépés egy új autó születéséhez vezető hosszú és izgalmas úton” – mondta el Oliver Stefani.

Lenyűgöző tervek

Az első tervek és vázlatok elkészítéséhez a diákok értékes segítséget és ötleteket kaptak a ŠKODA Design munkatársaitól. Nyitottságukkal és lelkesedésükkel könnyen megnyerték maguknak a szakemberek figyelmét. „A kezdetektől fogva minden résztvevő óriási lelkesedéssel és eltökéltséggel vett részt a projektben. A terveik igen lenyűgözőek, igazán tetszik a koncepció” – nyilatkozta a ŠKODA külső formatervezési koordinátora.

Nagy tapasztalat a tanulóknak ez a projekt

A ŠKODA diákjainak tanulmányautó építése 2014. óta tartó hagyomány. Hetedik éve van lehetősége a MladáBoleslav-i ŠKODA szakképző iskola diákjainak egy látványos tanulmányautó tervezésére és saját kezű megépítésére. Ezen a projekten keresztül a feltörekvő tehetségek támogatást kapnak a ŠKODA főhadiszálláson dolgozó mérnököktől és nagy tapasztalattal rendelkező kollégáktól a műszaki fejlesztés, a formatervezés és a gyártás területéről. „Mindannyian büszkék vagyunk, hogy részt vehettünk ebben a projektben. Diákként hol máshol jutsz ilyen lehetőséghez, hogy a saját ötleteidet és elképzeléseidet beleviheted egy autó tervezésébe és utána meg is építheted azt? Az első vázlatok elkészítése nagyon jó szórakozás volt. Rengeteget tanultunk Oliver Stefanitól és csapatától” – nyilatkozta a ŠKODA SCALA Spider-projektben résztvevők egyike.

ŠKODA SCALA Spider a- tervezés alatt

A ŠKODA Storyboard felületén elérhető négy diák beszámolója, akik a korábbi projektekben vettek részt illetve egy áttekintést is tartalmaz a korábbi ŠKODA tanulmányautókról.

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.