A hétszeres világbajnok, Sir Lewis Hamilton mellett a nagy-britanniai koronavírus-járvány elleni küzdelem hősei szerepelnek még jelentős számban II. Erzsébet királynő újévi kitüntetési listáján.
Az uralkodói kitüntetéseket évente kétszer ítélik oda, először II. Erzsébet királynő júniusi hivatalos születésnapján, majd újév előestéjén. Az idei születésnapi kitüntetési lista összeállítását azonban az uralkodó egyetértésével októberre halasztották, lehetőséget teremtve arra, hogy a koronavírus-járvány megfékezésében élenjárók minél nagyobb számban részesülhessenek a magas kitüntetésben. Így az újévi listán is kiemelt számban szerepelnek az egészségügy dolgozói és önkéntes segítői.
Az idei kitüntetettek között a legismertebb Lewis Hamilton Forma-1-es autóversenyző, aki idén megszerzett hetedik világbajnoki címével beállította Michael Schumacher rekordját. Hamiltont a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra emelte a királynő.
A 35 éves Hamilton sikeres évet tudhat maga mögött, alig néhány napja ugyanis ismét ő kapta a BBC brit közszolgálati médiatársaság az év sportembere címét. Hamilton maga az alábbi Instagram-posztban összegezte a 2020-as évét, amelyet nagyban meghatározott a Black Lives Matter, az afroamerikaiak egyenlő bánásmódjáért küzdő polgárjogi mozgalom.
Sir Lewis Hamilton egyébként nem olyan régen jelentette be, hogy X44 nevű új csapata indul a jövőre rajtoló Extreme E off-road, azaz terepverseny-sorozatban. Mindezek mellett Hamiltonnak még arra is volt ideje, hogy elvállalja az LG prémium otthoni megoldásait összefogó márka globális nagyköveteének szerepét.
Forrás: MTI
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…