Rubint Réka kés alá feküdt, ezért műttette meg harmadjára is melleit

Írta:
Drive Me Baby

Tíz év után ki kellett cserélni Rubint Réka mellimplantátumait. A fitneszedző nem titkolja, hogy ismét kés alá feküdt, ugyanis tíz év után ki kellett cserélni mellimplantátumait. Rubint Réka már férje ápolása mellett otthon lábadozik. Ez is érdekelhet: Schobert Norbi nem vesz autót a gyerekeinek, elárulta hogy miért nem

„Mindig a hitelességre törekedtem, és ez ezután is így lesz. Úgy érzem, tartozom annyival a követőimnek, hogy őszintén elmondom a csendesség okát. Nincs ebben semmi szégyellnivaló, ez is én vagyok, mint mindig, most is vállalom önmagamat. Hiteltelen lennék, ha eltitkolnám a mellműtétet – szögezte le a Borsnak a fitneszlady, aki egészségügyi, nem pedig esztétikai okok miatt döntött a beavatkozás mellett.

Ahogy közösségi oldalán írja, a műtétet jó barátja, Dr. Krasznai Zsolt végezte, akit 17 éve ismer, profi plasztikai sebésznek és embernek tart. „Korábban megkaptam a “műnő” jelzőt, mert vállaltam, hogy a szülést követően meg lett plasztikázva a mellem. Vállaltam, mert ez is én vagyok. Nincs ebben semmi különös. Nos, 10 év után elérkezett a csere ideje és tegnap délután sikeresen meg is történt. A korábbi implantátummal nem volt semmiféle problémám, az eltelt idő miatt volt időszerű a csere” – írta Rubint Réka az Instagram-oldalára posztolt képhez, amelyen Dr. Krasznai Zsolttal pózol együtt.

Réka mellett természetesen mindvégig ott volt Schobert Norbi is, aki egy gyönyörű rózsacsokorral is meglepte a műtéten frissen átesett feleségét.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

A Ford és a Geely összefog Európában: új crossoverek és elektromos SUV-ok készülnek Valenciában

A Ford és a Geely Auto közös vállalatot hoz létre a Ford spanyolországi gyárában, ahol…

2026. 07. 24.
  • Autók

A Tesla autói már beszélgetnek veled: megérkezett Európába a Grok mesterséges intelligencia

A Tesla elindította a Grok mesterséges intelligencia európai bevezetését. Az új AI-asszisztens már Magyarországon is…

2026. 07. 24.
  • Hírek

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

A Használtautó.hu adatai szerint a Porsche 911 toronymagasan vezeti a legkeresettebb álomautók listáját.

2026. 07. 23.
  • Autóvilág

60 óra, 450 kamion és 1000 ember – így költözik egyik országból a másikba a Formula–1

A versenyből a legtöbben csak azt látják, amikor pénteken felnyilnak a garázskapuk, a versenyautók kigördülnek…

2026. 07. 23.
  • DMB Kisokos

Még csak most jön az igazi nyári próbatétel: készítsük fel az autót a további hőségre és a hirtelen viharokra!

A forróság és a viharok a járművek abroncsait is komoly próbatétel elé állítják.

2026. 07. 23.
  • Autók

Volkswagen ID.7 GTX teszt – Az elektromos autó, amit az egész család megszeretett

Ritkán mondok ilyet egy tesztautóra, de a Volkswagen ID.7 GTX-et már az első pillanatban sajnáltam,…

2026. 07. 22.