Igazi MINI dömping volt a szerkesztőségben idén nyáron, sőt már tavasszal is elhozhattuk a Mini Countryman John Cooper Works All4 -t. Legutóbb a negyedik generációs MINI Cooper S érkezett hozzánk, amivel méltóképpen elbúcsúztattuk a meteorológiai nyarat. Nem titok, ez az a MINI, ami a leghűebben emlékeztet mindenkit az első generációs MINI-re. Így az igazi MINI fanatikusok egészen biztosan imádni fogják.
Egy éjfekete MINI Cooper S várt ránk Vecsésen, hogy elhozhassuk egy egész hétre és kipróbáljunk rajta mindent, amit csak lehet. A MINI-k alapvetően vidám kisautók és biztos, hogy magukra vonzzák a szemeket az utakon. Abszolút kilógnak a sorból a szó jó értelmében véve. Nem véletlen, hogy a MINI tulajdonosok akarva- akaratlanul is egy „család” tagjává válnak. Ismeretlen sofőrök pillantanak egymásra elismerően a MINI-k kormányai mögül, mintegy tudatva, hogy egy klubba tartoznak. Valljuk be, nem sok márka mondhatja el magáról ugyanezt. Elképesztően jó érzés volt ebbe a közösségbe tartozni, ha csak egy hétig is.
S, mint sport
A MINI Cooper nevében az S annyit jelent, hogy benzines változatból a sportos modellben ülünk. Ezzel természetesen különböző funkciók és dizájnelemek is együtt járnak. Mindkét változat – az alap és a sportos is – készül három és öt ajtós kivitelben, mi előbbit teszteltük. És őszintén szólva, nem érezzük szükségét az 5 ajtónak, mert valljuk be, ezek a MINI-k igencsak egy-két személyre készültek. Bár az 5 ajtós kivitel méretei azért nagyobbak, hosszra kapunk még 172 mm-t pluszban, tengelytávra pedig 72 mm-t. Hátul ugyan találunk ISOFIX pontot a gyereküléseknek is, de alapvetően mindenki tudja, ezek az autókat nem gyerekek szállítására és a hátsó sor aktív, mindennapi használatára szánták. Tudja ezt a MINI is, nem véletlen hogy ott van a kínálatban a családoknak szánt Countryman például. Így azok a MINI rajongók, akik kinövik az igazi miniket, megkapnak mindent egy nagyobb kivitelben.
Vidám karakter, menő stílus
A MINI Cooper S egy modern, szórakoztató kisautó, ami karakterével vidámságot és színt visz az utakra. Méretét tekintve ugyan viszonylag sokat nőtt az első generáció óta, de 3,88 méteres hosszával és 2,5 méteres tengelytávjával vérbeli kisautó. A legújabb generációt külsőleg gömbölydedebb formák jellemzik, mint elődeit, ettől pedig még barátságosabba és szerethetőbbé válik. A csomagtartóba nagy bőröndöket továbbra se akarjunk pakolni, 210 literes mérete a napi szintű cuccoknak viszont bőven elegendő. Jó hír, hogy az ülések döntésével akár 725 literes teret is nyerhetünk!
Amivel a MINI-k leginkább ütnek a piacon az a márkától elvitathatatlan menő stílus. A gyártó meg is tesz mindent azért, hogy ezt a jelzőt el ne veszítse. Éppen ezért a mai MINI-ken már szinte minden személyre szabható (még a hátsó lámpa mintázata is). A minőségi anyaghasználat kívül-belül megkérdőjelezhetetlen. Ahogy a többi MINI esetében, úgy a Cooper-nél is jól látszik, hogy a dizájnerek valóban érdemi munkát végeznek és a végeredmény egy olyan, minden milliméterében átgondolt autó, amibe nem lehet belekötni. Generációról-generációra úgy modernizálják a MINI-ket, hogy közben az alapjegyek megmaradnak. Ez kevés márkának sikerül ennyire jól, mint a MINI-nek.
A MINI-k belső dizájnja is vitathatatlanul ütős, így van ez a Cooper S-ben is
A MINI-k nem csak kívül, belül is haladnak a korral. Így a minimalista stílus virágkorában egy végtelenül letisztult beltér fogad minket beszállás után, minőségi szövetborítással, melynek a mintája is azt sugallja, nem egy alsókategóriás autóban ülünk. A felületek többsége újrahasznosított műanyag, a textilfonás pedig egyedi technológiával készült. A háromküllős kormányon ebben a MINI-ben is egy szövetcsík a harmadik küllő, ami szerintem oltári menő. Az ülés itt is elektronikusan állítható, sőt az autó 2 beállítást meg is jegyez. Az öv kikapcsolása után kényelmesen hátracsúszik, hogy még komfortosabb legyen a kiszállás.
A 24 cm-es kerek OLED kijelző még mindig viszi a prímet
A központi kerek OLED kijelzőn – amiről részletesen írtunk már korábbi tesztjeinkben – látunk és állítunk gyakorlatilag szinte mindent. Manuális gombja a vészvillogónak, az indítónak, a váltónak, a kéziféknek (nyomógomb), a vezetési mód/experience választónak és a hangerőnek azért maradt. A műszerfal teljesen eltűnt, a vezetőt a head up display (feláras) segíti az alapinformációkkal. Középen a kijelző alatt találunk vezetéknélküli töltőt, pohártartót és egy cuki, „mindent” elnyelő mini tárolórekeszt. Az egész beltérnek olyan kisugárzása van, hogy az ember azonnal komfortosan érzi magát benne. A rendszer hibátlanul működik ebben a MINI-ben is, a telefonunkat Apple Carplay és Android Auto-val is csatlakoztathatjuk. Részletesebben ennek működéséről ebben a tesztünkben is olvashatsz. Amit múltkor nem próbáltunk és most igen, azok a játékok. A MINI-ben akár Legyen Ön is milliomost is játszhatunk – angol nyelven – úgy, hogy az utasok is bekapcsolódnak a saját mobiltelefonjukon. De találunk autóversenyzős, logikai és egyéb játékokat is, szintén hasonló működési elvvel. Elképesztően menő!
Ebben a MINI-ben is hétféle Experience mód közül választhatunk, hogy az autó belterét abszolút a hangulatunkhoz igazíthassuk. Mindegyik saját, jellegzetes dizájnt, hangulatvilágítást és hangzásvilágot kínál. Hibátlanul működő vezetéstámogató és szórakoztató funkciók tömkelege segíti és teszi élvezetesebbé, biztonságosabbá a vezetés és a használatot.
Az egyik legjobb vezetési élményt nyújtó kisautó a piacon a Cooper S
Őszintén bevallom, a MINI Cooper S előtt pont az elektromos Countryman-t teszteltem és átülve első pillanatra olyan lomhának éreztem a Cooper S-t. De mentségére legyen szólva, ez nem a Cooper hibája. Aztán ahogy szoktunk össze, egyre inkább kijött a sportos énje és eszméletlenül élveztem a nyári kiruccanásokat. Jártam vele autópályán, kanyargós vidéki sík utakon, vízparton, hegyi szerpentinen. Annyira jó élmény vezetni, hallgatni és érezni, ahogy a kigyorsításoknál ráerősít a motor és ezt hangban hozzátették. Sőt, fékcsikorgató indulásra is számíthatunk bőven. A szabadság tökéletes megtestesítője volt ebben az egy hétben a MINI Cooper S.
Leginkább GOKART módban szeltük a kilométereket
Az autóhoz 7 sebességes automata váltó jár, így annak kapcsolgatásával sincs dolgunk. Ez picit rosszhír lehet ugyan az autósport vérbeli szerelmeseinek, de megnyugtatok mindenkit, a GOKART módban biztos, hogy egy igazán vidám, sportos vezetési élményben lesz részük nekik is. Ebben a módban egyértelműen érezni, hogy a kormányzás feszesebb, keményebb lesz, a gázpedál gyorsabban reagál, a fék és a váltó is életre kel. A 204 lóerős, négyhengeres, kétliteres benzines turbómotor fürgén mozgatja a kasznit, mondjuk nincs is nehéz dolga, a Cooper mindössze 1285 kg-os tömegével. 100 km/h-ra 6,6 mp alatt gyorsul.
A legújabb Mini Cooper S vegyes fogyasztását 5,9 – 6,4 literre teszik hivatalosan. Természetesen nem mindegy a vezetési stílus és a körülmények. Takarékosabb vezetéssel talán tarthatók is ezek az adatok, de ezt a MINI-t a vezetési élményéért is vesszük, így a sportosabb stílus kedvelői 7,7-8 literre számítsanak. Így történt ez a teszt alatt is.
Mennyiért lehet sportos baba MINI-nk?
A MINI Cooper S-t 11.655.000 forinttól vihetjük haza. Négyféle, jellegzetes MINI dizájnstílus közül választhatunk: ezek az Essential, a Classic, a Favoured és a JCW. Mindegyik egyedi elemeket és stílusára szabott dizájnrészleteket kínál. Az alapfelszereltség sem alap már, kapunk teljes LED-es lámpákat, nagy érintőképernyőt, a kétzónás klímaberendezést és tolatókamerát. Persze az extrák tárháza is kimeríthetetlen, így nem nehéz az árakat feljebb tornázni. Alapvetően városi autónak szánják, de nem fogunk és nem is kell vele a városhatáron belül maradni. Akár az alapmodellt, akár egy extrázott változatot választunk, garantáltan egy egyedi, karakteres, menő autónk lesz, amivel folyamatosan menni akarunk majd, főként GOKART módban!
Ezt se hagyd ki:
- Maxi! – 2024 Mini Countryman John Cooper Works All4 teszt
- A MINI-vel mindenki derül 😊
- Felvillanyozott gepárd kombi – BMW i5M60 Touring teszt