Kiderült, hogy miért a Kamilla nevet választották lányuknak Rácz Jenőék

Írta:
Drive Me Baby

Rácz Jenő és felesége, Gyuricza Dóra pár napja Instagram-oldalukon jelentették be először, hogy első gyermeküket várják. Azóta az is kiderült, hogy Dóra kislányt hord a szíve alatt, sőt a leendő szülők már a nevét is megosztották követőikkel. Ezt se hagyd ki: Titokban házasodott össze Rácz Jenő és Gyuricza Dóra?

Rácz Kamilla lesz Dóra és Jenő gyermekének a neve

A Life TV Ébredj velünk! című műsorban Gyuricza Dóra elárulta azt is, hogy miért éppen erre a keresztnévre esett a választásuk. „Nekem a második nevem Kamilla, és amikor kettő hónapja voltunk még csak együtt Jenővel, valamit kérdeztem, hogy mit csinálnál, ha a gyerekünk ezt meg ezt csinálná. Csak így viccből. Mondta, hogy rászólnék, hogy ‘Rácz Kamilla, azonnal menj a szobádba!’ Mondom, Rácz Kamilla?! Úgyhogy ő ezt már kitalálta akkor. A férjem folyamatosan meglep, mióta együtt vagyunk” – mesélte Dóra. A teljes interjút itt tudod megnézni.

 

Rácz Jenő és kedvesét már idén januárban faggatták jövőbeli gyerekeik nevéről az RTL Klub Reggeli című műsorában „Ha fiú lesz, akkor Rácz Jenő – kezdte A Konyhafőnök séfje. – Már az ötödik Jenő vagyok a családban, muszáj továbbvinni ezt a tradíciót. Ha kislány, akkor pedig Kamilla. Szeretem a kamillateát” – jegyezte meg viccesen.

Ha érdekelnek a legfrissebb sztárhírek kattints az alábbi címekre:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

6 éves garancia bevezetése minden márkára és modellre

2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon.   Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…

2026. 09. 02.
  • Hírek

Kimi Räikkönen fia előtt már az F1-es ajtók is nyitva állnak

Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…

2026. 09. 02.
  • Hírek

Ezt csinálod minden reggel, de a kardiológusok szerint nem tesz jót a szívednek

an egy reggeli rutin, amelyről valószínűleg te is nehezen mondasz le: kinyitod a szemed, még…

2026. 09. 01.
  • Hírek

Már most brutálisan gyorsan tölt a Geely, de még rátesz egy lapáttal

A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…

2026. 09. 01.
  • Autók

Ahol elfogy a hatótávpara, ott kezdődött az utazás – VW ID.7 Pro hosszútávú teszt

Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…

2026. 08. 31.
  • Hírek

Szex a volán mögött: így lett vége a turistapár kalandjának

Nem éppen a legjobb helyet választotta egy turistapár egy kis összebújásra: a spanyolországi A-7-es autópályán,…

2026. 08. 31.