Palik László sportos reality műsora a végéhez közeledik. Ám úgy tűnik nem csupán a forgatási időszak ér véget a műsorvezető számára, hanem az eddig idillinek hitt házassága is.
Palik László kifejezetten élvezte a reality műsor több hónapon át tartó forgatását, így valószínűleg szomorúan tért vissza Magyarországra. A Blikk információi szerint azonban a negatív hangulat hátterében nem csupán a vetélkedő lezárása áll. Meg nem nevezett informátoruk szerint ugyanis, amióta hazatért a műsorvezető szinte mindenhol egyedül tűnt fel. Akár futni indult, akár csak az autójával járta a várost. Ha pedig ez sem lenne elég, Palik László már nem is lakik a feleségével.
Nemrég feltűnt, hogy az egyik lakásba, ami eddig kiadó volt, beköltözött valaki. Aztán megláttam, hogy az új lakó Palik László, aki egyedül tartózkodik az ingatlanban – nyilatkozta a bulvár magazinnak az informátor. Majd hozzátette: Sem a felesége, sem a gyermekei nincsenek vele.
A televíziós pár kapcsolatának vélhetően az sem tett jót, hogy egyre több időt kellett egymástól távol tölteniük. Palik László ugyanis 2018 óta vezeti az Exatlon című műsort, amely miatt minden évben több hónapot is Dominikán tölt. Felesége, Marsi Anikó ugyan minden évben kiutazott férjéhez, ám az idei évben ez elmaradt. Annak ellenére is, hogy a legutóbbi dominikai kinn tartózkodása során Lacival tartott két fiúk is. A feleség akkor azonban nem férje miatt nem tartott velük, hanem azért maradt itthon, mert egy hozzátartozójánál rosszindulatú rákos daganatot diagnosztizáltak. Akkor a következőképpen nyilatkozott Marsi Anikó: „Nyilván ez nem ideális állapot egy házassághoz, hogy évek óta időről időre országhatárok választanak el minket egymástól. De most jelenleg ez foglalkoztat a legkevésbé.” A felröppent hírrel kapcsolatban egyelőre egyik fél sem nyilatkozott. A jelek szerint azonban nagyon úgy tűnik, hogy a 16 éven át tartó házasság idén véget ért.
További sztárhíreinket itt éred el:
Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…
A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…
A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…
Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…
Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…
Tovább bővül az elektromos Mercedes-Benz GLC kínálata, hiszen Magyarországon mostantól a Mercedes-Benz GLC 250 electric…