Július 4-én megnyitja idei szezonját az Esztergomi Várszínház. A Nemzeti Összetartozás Évadja – a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából az összes környező országból érkeznek magyar színházak. Augusztus 17-18-án a Bazilika előtti ünnepi produkció pedig István, a király koncertszínház lesz. Emellett többek között a Fehérlaposok rockopera, Vastag Tamás Sinatra és Laár András Besenyő Só estje, Szarka Gyula mesekoncertje és az idén 20 éves jubileumát ünneplő Esztergomi Bábos Tábor várják a kulturális feltöltődésre vágyó közönséget. Mégpedig biztonságos környezetbe.
Géza fejedelem és az államalapító István király palotájának falmaradványai mellett, a Bazilika tövében várja idén is a színház szerelmeseit az Esztergomi Várszínház. „Az aktuális jogszabályoknak megfelelően ezen a nyáron is elindul az évad. A kötelező távolságtartás jegyében minden második székre ültetjük a nézőinket. Így egy előadáson maximum 150 fővel számolunk” – foglalta össze Horányi László művészeti igazgató, Jászai Mari és Bánffy Miklós díjas színész. A környező országokból jobbnál-jobb előadásokkal érkezik a Komáromi Jókai Színház (A Glembay ház), a marosvásárhelyi Spectrum Színház (a soproni Petőfi Színházzal és a Zentai Magyar Kamaraszínházzal koprodukcióban: Római Karnevál), a Zentai Magyar Kamaraszínház (A fogadósnő). Továbbá a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (Forráspont) és a Temesvári Állami Csiky Gergely Színház (Hattyúk tava újratöltve, Húzd rá!).
A szabadtéri színház mellett magas színvonalú gyerekprogramokkal kedveskednek a családoknak. A Magyar Népmese Színház és Szarka Gyula előadásaival, a Brémai Muzsikusok interaktív játékkal és a két évtizede töretlen népszerűségnek örvendő Esztergomi Bábos Táborral. Ez utóbbi a tervek szerint augusztus 3-7-ig lesz a Nagyváradi Bábszínház művészeinek vezetésével. Újdonság idén a Vár a Mozi névre keresztelt hét alkalmas sorozat. Ez gyakorlatilag egy kerti mozi, ahol a legnagyobb nemzetközi zenés filmsikereket nézhetjük meg a nyár során.
Nem maradnak filmek nélkül a fővárosi mozirajongók sem: elmehetnek Budapest új autósmozijába, ahol régi és új filmeket tűznek műsorra, és lesznek stand up előadások is. Az 54 férőhelyes kutyabarát moziban pedig nyugágyról, babzsák fotelből vagy rendezői székből lehet nézni a filmet a csillagok alatt.
Az Apple hivatalosan bemutatta a következő nagy CarPlay-frissítést, amely az iOS 27 részeként érkezik, és…
Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…
A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…
A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…
Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…
Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…