Ördög Nóra kontra RTL Klub: A csatorna reagált a súlyos vádakra

Írta:
Drive Me Baby

Ördög Nóra pár napja a Péntek Esti Partizán című műsorban őszintén vallott arról, hogy mi volt az oka annak, hogy nyolc évvel ezelőtt váratlanul távozott az RTL Klubtól, majd nem sokkal később a konkurens TV2-nél kötött ki. Nóri indoka egyszerű: úgy érezte, méltatlanul bántak vele. A kereskedelmi csatorna sem hagyta szó nélkül vádakat. Tipp: Még idén véget ér az Éjjel-Nappal Budapest

Ördög Nóra várandósan mondott fel a csatornánál

„Kiderült, hogy a főnökeim évek óta azt gondolták, én pluszba kapok azért pénzt, hogy szerkesztőként is dolgozom. (…) Ez egy tök nagy pofon volt, hogy basszus kidolgozom a lelkemet, majd egyszer csak kiderül számomra, hogy van olyan kollégám, férfi, aki háromszor többet keres, mint én” – idézi Ördög Nóri szavait a Blikk. A műsorvezető azonban elárulta, hogy felmondását és a TV2-höz igazolását nem a pénz motiválta. Nóri úgy érezte, hogy méltatlanul bánt vele egykori csatornája, amikor ő első gyermekével volt várandós.

„Volt olyan férfi kollégám, aki egy teljes évig nem volt képernyőn, és mivel pontosan tudtam, hogy kapja a fizetését, ez a pumpa még jobban fölment. Aztán terhes lettem a második gyerekemmel, és tudtam, ugyanaz következik majd. Nem a pénzről szólt ez az egész, hanem azt éreztem, hogy ez nem méltó.” Ez is érdekelhet: Járai Máté bevallotta, hogy első szexuális élményét egy férfival élte meg

Ha érdekel az RTL Klub közleménye, olvass tovább.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Uncsi, de biztos hogy elvisz A-ból B-be: Ex-flottás Kia Rio-t teszteltünk

Használtautó tesztsorozatunk talán eddigi „leguncsibb” autója következik. De bőven akadnak olyan élethelyzetek amikor a megbízhatóság,…

2026. 08. 09.
  • Autóvilág

Nem csak gyorsabban mész: ezért „vakít meg” a sebesség vezetés közben

Amikor a gyorshajtás veszélyeiről beszélünk, legtöbbször a fékútra és a reakcióidőre gondolunk. Pedig van egy…

2026. 08. 09.
  • Hírek

Mielőtt megszületett az autó: így tervezték a Ford jövőjét 1952-ben

Ma természetesnek vesszük, hogy egy új autó megjelenése mögött évekig tartó fejlesztés áll. Egy teljesen…

2026. 08. 08.
  • Autóvilág

Száz autó foglalta el az autópályát, majd 225-tel menekült a BMW M3 sofőrje

Nem mindennapi jelenetek játszódtak le hajnalban Floridában, ahol nagyjából száz autós úgy döntött, hogy az…

2026. 08. 08.
  • Autók

A BMW még mindig tudja, mitől jó egy dízel – BMW X3 40d teszt

A dízel, amit még nem kell temetni Bevallom, amikor manapság egy új dízel BMW kulcsát…

2026. 08. 07.
  • Hírek

Budapest Airport változtatott: egyes taxik már csak 1,1 kilométerre tehetik ki az utasokat a termináltól

Aki repülővel utazik, annak az indulás előtti utolsó méterek sokszor legalább olyan fontosak, mint maga…

2026. 08. 07.