Opel Grandland X Hybrid4: lenyűgözött a benne rejlő 300 lóerő!

Írta:
Kámány Andrea

Igazi kislányos izgalommal vártam, hogy vezethessem az Év Zöld Autója kategória idei nyertesét. Az előzetes elképzeléseimet az Opel Grandland X Hybrid4 modellje nem egyszerűen csak felülmúlta, hanem sokkal inkább mérföldekkel átlépte. A Sport fokozaban 300 lóerőre is képes plug-in hibrid SUV gyorsan a szívemhez nőtt.

Ezt már láttam valahol

Az első találkozáskor csupán a zöld rendszám miatt tudtam, hogy most nem a sima benzines Grandland X várakozik előttem – amit egyébként már mi is teszteltünk. Közelebb érve azonban még egy jellemző vonás megfigyelhető az új városi crossoveren: kéttónusú tetőt és króm tetővonalat kapott a hibrid kivitel. Méreteiben szintén az elődjét követi (1856 mm széles, 1609 mm magas, 4477 mm hosszú), tömegében azonban már túllép „kistestvérén”, az Opel Grandland X Hybrid4 ugyanis 1875 kg.

A 19 colos kétszínű gyémántvágott könnyűfém keréktárcsák magukra vonzzák a tekintetet

Használat előtt érdemes megismerkedni az autó hátsó részével, mivel annak két oldalán találhatunk egy-egy kis ajtót. Az egyik a benzin, a másik az elektromos utántöltésnek ad helyet. Ami számomra még szerethetőbbé varázsolta az Opel Grandland X Hybrid4 külsejét, az az ajtók megoldása. Ezek ugyanis mind a négy oldalon úgy lettek kialakítva, hogy teljes egészében betakarják a küszöböt. Így azok nem lesznek vizesek, sárosak menet közben, majd ki- és beszálláskor nem lesz tőle koszos a nadrág, szoknya.

A csomagtartó kézzel, és láblendítéssel is nyitható. Az egyhetes használat során azonban az utóbbi kifejezetten ritkán, sokadik próbálkozásra, és csak bizonyos szögből működött. A 390 literes csomagtér alatt található a töltők tárolására szolgáló rekesz, így ez nem vesz el helyet az egyébként sem túl nagy pakolórészből. A gyártó azonban nem hagy minket tágas terek nélkül itt sem, mivel a hátsó ülések teljes ledöntésével 1528 literes szabad teret kaphatunk.

A hátsó tetőspoiler és a cápauszony-antenna sportossá teszi az autót

Tesztünket a következő oldalon olvashatod tovább.

Oldal: 1 2 3

Kámány Andrea

Friss

  • Autóvilág

„Egy egész autó is eltűnhet mellettük!” – újabb budapesti járműveken figyelmeztetnek a holttérre

A Budapesti Közművek járműveire is felkerültek a „Vigyázz, holttér!” matricák. A BKK kezdeményezése arra hívja…

2026. 10. 17.
  • Autóvilág

Újabb fordulat a 2035-ös autós tervekben: enyhítene a szabályokon Berlin és Párizs

Franciaország és Németország közös álláspontot alakított ki az európai autóipar jövőjéről: rugalmasabb kibocsátási előírásokat és…

2026. 10. 17.
  • Egyéb

Már száz rövid CAF-villamos Budapestnek: forgalomba állt a 2300-as

Forgalomba állt Budapesten a 2300-as pályaszámú CAF-villamos, amellyel százra nőtt a főváros számára beszerzett rövid…

2026. 10. 16.
  • Autók

Időtálló minőség: megújult a 20 éves Budapest Motors

Idén szeptemberben ünnepelte 20 éves születésnapját a Budapest Motors. A 2006-ban alapított vállalat az elmúlt…

2026. 10. 16.
  • Autók

Spanyolos karakter, győri hajtás: a CUPRA Raval volánjától a gyártósorig

Budaörsnél még a CUPRA Raval volánjánál ültünk, Győrben már egy elektromos hajtás összeszerelésén dolgoztunk. Az…

2026. 10. 16.
  • Autók

Utak? Amerre az új Tesla Roadster tart, ott már nincs szükség rájuk

Elon Musk egy rakétahajtóművekkel felszerelt elektromos sportkupéról rántotta le a leplet, amely rámpákról elrugaszkodva szaltózni,…

2026. 10. 16.