3 hegység, 3 őszi túra: Irány az erdő egy Opel Grandland X Hybrid4-gyel!

Írta:
Drive Me Baby

Eljött az erdők ideje. Soha ennyire nem volt időszerű, hogy felhúzzuk a túrabakancsot és nagyokat sétáljunk a színesbe boruló természetben. Egyrészt kicsit mindannyiunknak elege van a bezártságból és úgy érezzük, muszáj kimozdulni otthonról. Másrészt viszont figyelni kell a távolságtartásra, és sokkal nagyobb biztonságban vagyunk a természetben, mint egy nagyváros zsúfolt programjain. Harmadrészt meg aktívan kell dolgoznunk az immunrendszerünk megerősítésén, és erre mi más lehetne egyszerűbb és kellemesebb, mint egy nagy erdei séta? Hogy még pihentetőbb, kellemesebb legyen a kirándulás, három olyan túrát mutatok be, ahol a csodás erdőben csörgedező patak mellett haladhatunk. Kisgyörgy Éva, a Travellina blog szerzőjének írása.

Szerencsére az Opeltől egy Grandland X Hybrid4-et kaptam kölcsön (a modellt korábban már teszteltük, tapasztalatainkról ebben a cikkünkben olvashatsz), mellyel biztonságosan útnak indulhattam bármilyen terepre, úgyhogy neki is vágtam a három közeli hegységnek. Kellett is egy minden útra alkalmas jármű, mivel az előző napok esőzései igencsak felpuhították a talajt és a túrák parkolói több esetben földes-füves területen találhatók. Hála a megbízható járgánynak, sikerrel vettem minden akadályt, nem kellett izgulnom, hogy elakadok. Az összekerék meghajtásra is képes plug-in hybrid modellre minden pillanatban számíthattam. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy a természetközeli parkolókban be- és kiálláskor tisztán elektromos üzemmódban működött az autó. No, de nézzük is, merre vitt az utunk!

1. Budai-hegység, Jegenye-völgy: Babakocsival is bejárható

Budai lakosként könnyen elérhető számomra Solymár, ahol rögtön a település elején indul a Jegenye-völgyi ösvény. Az autót a Shell-kútnál lehet hagyni és átkelve a Hidegkúti úton már meg is látjuk a sárga sáv és a Mária-út turistajelzést. A körút hossza 5,6 km, nem túl nehéz terepen, de azért egy csúszásmentes túracipő igencsak ajánlott, mert eső után meglehetősen sikamlós az agyagos talaj.

Az út végig egy kis patak mellett halad, melyen bájos kis fahidak vezetnek át. Hamarosan elérjük a túra egyik látványosságát, a vízesést – ha nem is egy Niagara, de ez a négy-öt méter magas zuhatag a Budai-hegység legnagyobb vízesése. Mivel tábla nem jelzi, figyeljünk, hol vezet le a pár falépcső bal oldalon a patakpartra. A harmincas évek végén a vízesés felett strandfürdőt alakítottak ki a patakon. 1944-ben még működött, de a II. világháborúban lerombolták, és később már nem állították helyre. Mára csak a nyomai maradtak meg, a félkör alakú kis betonívek. Nagyon kell figyelni, de a patakparton még fellelhetőek.

Visszatérve az ösvényre haladunk tovább egy fehér homokkőfalig, amely kedvenc mászóhelye a gyerekeknek. A következő érdekesség a Rózsika-forrás, de vigyázzunk, a vize nem iható! Nevét egy Rózsika nevű munkásnőről kapta, aki gyakran vitt kirándulni szegény gyerekeket. Innen már csak pár perc a nagy tisztás, a Millennium-rét, ahol jó időben piknikezni lehet: vannak padok, tűzrakóhely, tágas tér.

Fotó: Adobe Stock

Kis erőt gyűjtve sétálhatunk tovább, és alig negyedóra múlva elérjük a solymári vár alját. Ha tiszta az idő, azaz bízhatunk benne, hogy szép panoráma vár fent ránk, érdemes felkapaszkodni a 14. századi eredetű kővárhoz. Visszafelé lehet egy kis kerülőt tenni az Alsó-patak-hegyre a zöld sáv jelzésen, vagy ha tetszett az erdei út, akkor ugyanazon is visszajuthatunk az autóhoz.

Az ösvény akár babakocsival is járható, valamint kutyabarát – mindig sok négylábút látok a terepen.

A következő oldalon egy újabb izgalmas kirándulás tippet találsz.

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • Egészség

Miért golfozzanak a nők? 9 meggyőző ok, amiért érdemes beiktatni a heti tee-time-ot

Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…

2026. 04. 07.
  • Egyéb

Újjászületik a Freelander: magyar szemmel is izgalmas lehet az új prémium SUV-offenzíva

Új márka születik, globális tervekkel Egy teljesen új fejezet kezdődik a Freelander név történetében: a…

2026. 04. 07.
  • Autók

Magyar páros az európai mezőnyben: új szintre lép Német és Németh az ERC-ben

Hazai bajnoki cím után irány a nemzetközi színtér A hazai ralipályák után most jóval nagyobb…

2026. 04. 07.
  • Motor

Aszfalt lady terepen – amikor a GS Adventure új világot nyit

Egy nap a szolnoki Adventure Parkban, ahol a pályamotoros múlt találkozott a tereppel Ha valaki…

2026. 04. 03.
  • Autók

Lagerfeld nem csak a divatot, az autókat is imádta

Párizsban élt, de a francia autókínálatot túl unalmasnak, a francia autókat pedig „szörnyűnek” titulálta.

2026. 04. 02.
  • Lifestyle

6+1 tipp, ami segít elindulni az egészséges táplálkozás útján

Az életmódváltásnál a fokozatosság a kulcs, kezdd kicsiben! Íme pár egyszerűen betartható táplálkozási tanács, amivel…

2026. 04. 01.