Ahogy az önvezető autózás sem a távoli jövő, úgy az önvezető tömegközlekedési eszközök elterjedésére sem kell már sokat várni. Vannak városok, ahol forgalomba álltak már sofőr nélküli járművek, most pedig Bécs, Párizs és Lyon mintájára Kolozsváron is elindulnak az önvezető buszok. Egyelőre kísérleti jelleggel.

12 főt tudnak majd szállítani az önvezető buszok

Romániában Kolozsvár lehet az első város, ahol a tömegközlekedésben élre törnek az önvezető buszok. Kizárólag a belvárosban közlekednének egy kijelölt sávon. A helyi önkormányzat a kinti Műegyetemmel együttműködésben hívta életre a kezdeményezést, amellyel Kolozsvár meg akarja erősíteni pozícióját az innováció és a mesterséges intelligencia támogatása terén. Emil Boc, a város polgármestere azt reméli, hogy már a jövő évben forgalomba áll az első ilyen busz, amelynek mintegy 10 megállója lesz és körülbelül 12 személy szállítására lesz alkalmas.

Lyon városában így fest az önvezető busz:

Mikor kezdődik el a jövő?

Az önvezető járművek szinte uralomra törnek, a szakértők azt prognosztizálják, hogy az ilyen autók forradalmasítják a közösségi autózást. Optimista várakozások szerint az önvezető autók már 5 éven belül beléphetnek a carsharing szolgáltatások területére. A pesszimistább számítások szerint 2030-ra az Európában autóval megtett kilométerek 40%-át önvezető megoldások adják majd.

És hogy mit gondolunk az önvezető járművekről? A legtöbben a legnagyobb előnyként azt szokták kiemelni, hogy ezek a járművek ismerik az utat és helyettünk vezetnek majd.

Forrás: Turizmus.com

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •