budapesti operettszínház
(Fotó: Budapesti Operettszínház/Facebook)

A legnépszerűbb operett- és musicalrészletek, Webber, Bernstein, Strauss és Kálmán művei szerepelnek a Budapesti Operettszínház online újévköszöntő gáláján, amely december 31-én 15 órától ingyenesen tekinthető meg az interneten.

“A szólistákat, énekkart, musical és balett együttest felvonultató produkcióban mindenki megtalálja a számára kedves darabot – mondta Janza Kata, a társulat színművésze, szólistája. – Bár a járvány a Budapesti Operettszínház működését is érzékenyen érinti, az elmúlt időszakban az István, a királytól a Csárdáskirálynőn át A Pendragon-legendáig számos online előadást tartottunk.” A társulat karácsonykor a Diótörő különleges változatát mutatta be, amelyben a művészek verseket szavaltak.

Köszöntsük az Újévet a Budapesti Operettszínház társulatával!

szilveszteri gála újévköszöntő operettszínház
Ahogy eddig minden évben, úgy idén sem maradhat el az éjféli koccintás. (Fotó: operett.hu)

A Budapesti Operettszínházban ősszel, majd decemberben is koronavírus-tesztet végeztek a társulat tagjain. Ez az operettrajongó művészettörténész, galériatulajdonos Eleni Korani támogatásával valósult meg. A művészettörténész az először százhatvan, majd kétszáz teszt adományozásával a minél biztonságosabb előadásokat akarta segíteni.

A szilveszteri gála fellépő művészei:
  • Bálint Ádám
  • Bojtos Luca
  • Bordás Barbara
  • Cseh Dávid Péter
  • Dancs Annamari
  • Dénes Viktor
  • Dolhai Attila
  • Erdős Attila
  • Fischl Mónika
  • Földes Tamás
  • Frankó Tünde
  • Füredi Nikolett
  • Gubik Petra
  • György-Rózsa Sándor
  • Homonnay Zsolt
  • Janza Kata
  • Kalocsai Zsuzsa
  • Kardffy Aisha
  • Kékkovács Mara
  • Kerényi Miklós Máté
  • Kiss Diána
  • Kiss Zoltán
  • Kocsis Dénes
  • Laki Péter
  • Langer Soma
  • Lévai Enikő
  • Lukács Anita
  • Mészáros Árpád Zsolt
  • Nádasi Veronika
  • Németh Attila
  • Oszvald Marika
  • Pálfalvy Attila
  • Peller Anna
  • Peller Károly
  • Pete Ádám
  • Polyák Lilla
  • Sándor Péter
  • Siménfalvy Ágota
  • Süle Dalma
  • Szabó P. Szilveszter
  • Széles Flóra
  • Szendi Szilvi
  • Vadász ZsoltVágó Zsuzsi
  • Koreográfus: Lénárt Gábor
  • Karmester: Pfeiffer Gyula
  • Rendező: Somogyi Szilárd

Az online esemény bár ingyenes, ettől függetlenül jegyet kell rá váltani, ezt az alábbi linken lehet megtenni.

Forrás: MTI

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •