koronavírus oltási igazolvány omikron variáns ötödik hullám akcióhét harmadik oltás
(Fotó: MTI/Varga György)

Az oltási akcióhét harmadik napján, szerdán 132 ezer oltást adtak be. Az első három napon összesen már 388 ezer oltás történt; 319 ezren már a harmadik, megerősítő oltást vették fel és csaknem 48 ezer eddig oltatlan ember döntött úgy, hogy felveszi az első dózist, olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon. Ez is fontos: Hatvanszor fertőzőbb a delta plusz variáns és a tünetek is erősebbek

A harmadik oltás 80-90 százalékra emeli a szervezet védettségét a koronavírussal szemben

Az oltás felvétele életbevágó, hiszen a beoltottak kevesebb mint egy százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A megerősítő, harmadik oltás is mindenkinek ajánlott, aki négy hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A megerősítő oltás ismét 80-90 százalékra emeli a védettséget.

„A harmadik oltás felvétele nagyon lényegessé vált, mert a vírus nagyon sokat változott az eredeti vuhani törzshöz képest. Reméltük, és a gyártók is remélték, hogy a koronavírus elleni védőoltás két adagja egy évre védelmet fog biztosítani, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a negyedik hónap után mind a sejtes, mind pedig az ellenanyagszintes védekezés jelentősen csökkent. Egy harmadik ráoltással ugyanarra a szintre vissza tudjuk hozni a védettségi szintet” – fogalmazott az állami televízióban Müller Cecília a tiszti főorvos.

Egész héten regisztráció és időpontfoglalás nélkül is lehet oltatni

covid oltás vakcina delta variáns koronavírus oltási hajlandoság
A jelenleg terjedő delta variáns megfertőzheti az oltottakat, azonban náluk a betegség enyhe, sok esetben pedig tünetmentes (Fotó: Freepik)

A kormányzati portál emlékeztet arra, hogy az oltási akcióhét keretében 7 órától 19 óráig a kórházi oltópontokra akár előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is lehet menni. Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben oltják. Aki el akarja kerülni a várakozást, az továbbra is regisztrálhat az oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni awww.eeszt.gov.hu honlapon. Az időpontfoglalóban minden érvényes regisztrációval rendelkező tud oltásra időpontot foglalni az első, a második és a harmadik oltásra is.

Az elmúlt 24 órában 12.165 új koronavírus-fertőzöttet találtak, meghalt 185 ember. Ezzel 1.057.017-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 33.704-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 165.862, kórházban 6858 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 680-an szorulnak lélegeztetőgépre.

Az alábbi cikkek is érdekelhetnek:

Forrás: MTI

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •