Nyilas Misi világát idéző étterem nyílt Debrecenben, ez a Reskontó

Írta:
Drive Me Baby

Pakk, reskontó, Pósalaki úr, Simonyi óbester – egy-egy név és szó, amelyek hallatán mindannyian a kis Nyilas Misire gondolunk. Móricz Zsigmond regénye sugallta a debreceni Reskontó étterem nevét, és egy kicsit a filozófiáját is.

Négy egység, egy helyszín

Valódi komplexumról van szó: étterem, bisztró, borozó és terasz egyetlen helyen, kellemes, exkluzív környezetben, a Nagytemplom és a híres Debreceni Református Kollégium tőszomszédságában. A modern és a hagyományos konyha ötvözete és természetesen a friss, minőségi alapanyagok használata jellemzi a több generációs családi vállalkozást, amely 30 éves szakmai tapasztalattal büszkélkedhet.

A kazettás mennyezet, Móricz regénye a polcokon mind-mind Nyilas Misi történetéhez köthető (fotó: Bács Jenő)

Minden Nyilasra emlékeztet

„A mai rohanó világ, a felgyorsult közeg és a családi kötelék erősítette bennünk azt, hogy Debrecenbe álmodjunk egy ilyen helyet. Ahol találkozni lehet régi ismerősökkel, ahol picit megpihenhet, töltődhet, beszélgethet az ide érkező – mondta el Gál István, a Reskontó étterem tulajdonosa. – A mennyezeten a református motívumvilág kazettás berakása is fellelhető, a falon függő festmények pedig a vidéki élet minden báját megmutatják.”

Egy helyszín, négy szolgáltatás, megannyi finomság, házi ízek és kulináris élvezetek (fotó: Bács Jenő)
Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.