nyári szünet tanulás otthon
Ha a diák lemaradt, érdemes lecsípünk a nyárból; fotó: Shutterstock

Lezárult az évszázad egyik legkülönösebb tanéve, eljött az összegzés ideje. A koronavírus-járvány okozta hirtelen digitális átállás soha nem látott helyzetbe hozta a szülőket, diákokat és tanárokat. Milyen volt a karanténoktatás, vagyis milyen tapasztalatokat szereztünk az elmúlt hónapokban a digitális oktatásról? Hogyan készüljünk fel a következő tanévre? Min változtassunk és mit vigyünk magunkkal? A nyár ezúttal is a pihenés időszaka lesz a diákok számára, vagy az elmaradásokat kell majd pótolni? A HiperSuli tanárai abban egyetértenek, hogy a megszerzett ismereteket nem szabad veszni hagyni. Összeállítottak egy TudásPakkot, amely szülők és tanárok számára is hasznos információkkal szolgálhat a jövőt illetően.

Nyári szünet: pihenés vagy felzárkózás?

„Normális” esetben a nyári vakációnak valóban szünetnek, kikapcsolódásnak kellene lennie. Ilyenkor lehetőség nyílik a tanév közben megszerzett tudás ülepítésére és természetesen a pihenésre. Jelenleg azonban országszerte a karanténoktatás következtében sok a – különböző okból – lemaradt tanuló. De ki mondja meg, hogy lemaradt egy gyerek? – merülhet fel a kérdés. A jelzés jöhet a tanártól, aki egész évben figyelemmel követte a diákok fejlődését, így pontosan tudja, hogy ki az, aki elveszett az online térben, nem küldte be megfelelően a feladatokat és komoly hátrányba került a társaihoz képest. A szülő is jelezheti az osztályfőnök, vagy az adott tanár felé, ha nem érzi biztosnak a gyermeke tudását. Sőt, a nagyobb gyerekek maguk is megfogalmazhatják, ha úgy érzik, hátrányba kerültek.

Otthoni tanulás internet
Számos tudásmegosztó felületet és appot a gyerek önállóan is kezelhet; fotó: Shutterstock

Kérdés, hogy lehet-e, kell-e számukra feladatokat adni a nyári szünet idejére. „A vakáció legfontosabb feladata, hogy a családok pihenjenek és sok időt töltsenek együtt. Ugyanakkor, ha egy diák egyértelműen lemaradt, érdemes megfontolni azt, hogy ha a felzárkózás miatt egy picit lecsípünk a nyárból, azzal előkészíthetünk egy nyugodtabb, stresszmentesebb következő évet a diák számára” – mondta Koren Balázs matematikatanár, a Telenor HiperSuli programjának szakmai vezetője.

Javaslatok a szülők számára

  • Lemaradás esetén érdemes megbeszélni a gyermekkel, hogy a nyári pihenés mellett lehetősége van felzárkózni, és ez azt a célt szolgálja, hogy a jövőben könnyebb dolga legyen.
  • Ha úgy érzik, a gyermek lemaradt, konzultáljanak a tanárokkal, akik akár egy kisebb feladat-csomagot is összeállíthatnak a nyári szünet idejére. Személyes tanácsaikat mindenképpen érdemes kikérni.
  • Számos tudásmegosztó felület és applikáció született az elmúlt időszakban, amelyeket a gyerek önállóan is kezelhet, valamint segítségükkel játékosan tanulhat. Ezek használatával nyáron is lehet folytatni a felzárkóztatást. Ilyen például a Kahoot!, Redmenta, Akriel, ZanzaTV.

A teljes TudásPakk, további részletekkel és internetbiztonsági kérdésekkel ezen a weboldalon olvasható!

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •